Írjon nekünk

Közélet

Rétvári: a béremelések hatására egyre több a pedagógus

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A béremelések, illetve az életpályamodell bevezetésének a hatására az elmúlt években több ezerrel nőtt a pedagógusok száma – jelentette ki Rétvári Bence pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte: miközben három-négy éve 10 ezren, idén 13 ezren jelentkeztek valamilyen pedagógusképzésre. Akkor 6500 felvételizőt, most pedig 10 ezret vettek fel.

Mindennek nyomán 11,5-ről 10,3-re csökkent az egy pedagógusra jutó gyerekek száma – tette hozzá.

Mint elmondta: a pedagógusok számának növelése annál is inkább fontos, mert ma az óvónők, tanítók, tanárok 37 százaléka 50 évesnél idősebb, vagyis kell az utánpótlás.

Az életpályamodell keretében másfél-kétszeresére emelték négy-öt év alatt a pedagógusok bérét – emlékeztetett. Négy-öt éve egy pályakezdő oktató bruttó 130 ezer forintot keresett havonta, ma ez az összeg 203 ezer forint.

Egy 20 éve dolgozó, főiskolát végzett óvónő bére ez alatt az idő alatt átlag 149 ezer forintról 301 ezer forintra emelkedett, egy szintén két évtizede oktató szaktanár pedig a korábbi 172 ezer forint helyett 334 ezer forintot kereshet – sorolta, megjegyezve: a Klebelsberg ösztöndíjprogramban eddig 1500-an vettek részt, akiknek összesen 1,6 milliárd forintot fizettek ki. Ezt a juttatást azok kapják, akik hátrányos helyzetű területen vállalnak pedagógusi állást, illetve hiányszakokat oktatnak – mondta Rétvári Bence.

Hírzóna

Könnyebben juthatnak családtámogatásokhoz a külföldről hazatérők 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A babaváró támogatás igénylésénél az eddigi 180-ról 90 napra csökken az elvárt magyarországi tb-jogviszony igazolásának időtartama.

Tovább olvasom

Egészség

Öt beteg meghalt, Csongrádban ezúttal sem emelkedett a fertőzöttek száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

427 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

Tovább olvasom

Hírzóna

Érkeznek a postaládákba a konzultációs ívek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ez lesz a kilencedik nemzeti konzultáció 2010 óta.

Tovább olvasom

Aktuál