Közélet

Orbán: Európa külső határai legyenek zárva, a belsők pedig nyitva

Orbán: Európa külső határai legyenek zárva, a belsők pedig nyitva

2017. október 18., szerda
Orbán: Európa külső határai legyenek zárva, a belsők pedig nyitva

A magyarok azt akarják, hogy Európa külső határai legyenek zárva, a belső határai pedig továbbra is nyitottak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a Duna Régió Stratégia 6. éves fórumát megnyitó beszédében.

Úgy fogalmazott: a régióban élők tisztában vannak a Duna-völgy geostratégiai jelentőségével, hiszen "az Európában helyet foglalni akarók mindig ezen az útvonalon keresztül jöttek föl, Magyarország pedig az utolsó védvonal (...) volt a Nyugat felé". Ma is létezik egy olyan elképzelés, egy "tervszerűen végrehajtott akció", amely arra irányul, hogy kevert társadalmakat hozzanak létre Európában, aminek legnagyobb kárvallottjai a Duna-völgyi népek lennének, de "nem hagyjuk, mert ellenállunk, védekezünk" - mondta. "Tudjuk, hogy mennek az ilyen dolgok: először a határaink erejét tesztelik, utána nagy tömegben juttatnak be új népelemeket Európába, utána konfliktusok következnek, aztán a jövevények többségbe jutnak, és végül pedig megszervezik a maguk párhuzamos közigazgatását" - fejtette ki a kormányfő. Hozzátette, bízik abban, hogy a schengeni rendszer hamarosan újjáéled "jelenlegi tetszhalott állapotából", hiszen az EU legnagyobb vonzereje éppen az unió területén belüli szabad mozgás.

Orbán Viktor

arról is beszélt, hogy a Duna-völgy régiójában 2010-hez képest most 300 millió tonnával több áru és 300 millióval több ember mozog, ez pedig újabb beruházásokat igényel. Ezért avattak 2001-ben új Duna-hidat Esztergomban, és ezért helyezték le kedden egy új Duna-híd alapkövét Komáromnál

Robert Fico

szlovák kormányfővel - fejtette ki. Elmondta, hogy a Duna transznacionális program összesen 277 millió eurót tesz elérhetővé 2014-2020 között, ám sokkal több pénzre lenne szükség. Ezért szorgalmazta, hogy az Európai Unió és az érintett országok is növeljék hozzájárulásukat az alaphoz. A kormányfő kitért az EU bővítésére, amellyel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az unió jobb módú országai nem akarnak további bővítéseket, "mi azonban akarjuk": a cél az, hogy az összes Duna-völgyi ország tagja legyen az Európai Uniónak. A miniszterelnök összegzése szerint "a Duna-völgy a mi otthonunk, mi, Duna-völgyi népek közösen hoztuk létre, közösen dolgozunk, hogy megmaradjon, hogy Európa leggyorsabban fejlődő régiója legyen, és közösen is kell megvédenünk". A Duna-völgyi országok ma is jól működő gazdasági-kulturális egységet képeznek, akárcsak az elmúlt évszázadokban - mondta, hangsúlyozva: "közös a sorsunk, közös a felelősségünk, közösek a kihívásaink és azok a veszélyek is, amelyek minket fenyegetnek". Az együttműködés azt is jelképezi, hogy "Közép-Európa a mi otthonunk, a Fekete-erdőtől egészen a Fekete-tengerig terjed", sőt szélesebb kitekintetésben még a Kárpátok feletti területeket is magába foglalhatja - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint kijelenthető: ma a Duna-völgyi népeké az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő, legígéretesebb régiója. Egész Európában itt volt a legerősebb a fejlődés üteme 2012 óta, de még így is óriási kihasználatlan lehetőség van a térségben - jegyezte meg. A miniszterelnök szerint meg kell előzni a folyókat fenyegető ipari katasztrófákat, és az árvizekkel is számolni kell. Utóbbival kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a 2013-as dunai árvíz után magyar szakértők felmérése eredményeként létrejött egy átfogó árvízvédelmi intézkedési program, amely a Duna egész vízgyűjtő területére vonatkozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.