Írjon nekünk

Közélet

Nézőpont Intézet: a többség szerint Orbán marad a miniszterelnök

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a teljes felnőtt népesség majdnem kétharmada véli úgy, hogy Orbán Viktor marad a kormányfő a 2018-as választás után.

A Magyar Idők számára készített közvélemény-kutatásból kiderül, mindössze hat százalék gondolja úgy, hogy Vona Gábor lesz az új miniszterelnök, három százalék szerint Gyurcsány Ferenc, míg egy-egy százaléknyian gondolják hogy a Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Fodor Gábor hármasból kerül ki az új kormányfő.

A választási részvételüket biztosra ígérő aktív szavazók körében még többen gondolják úgy, hogy Orbán Viktor marad a miniszterelnök, itt az ellenzéki politikusok még nagyobb lemaradásban vannak.

A teljes felnőtt népességnél az ellenzéki szimpatizánsok fele (50 százalék) ugyancsak Orbán Viktor újraválasztását tartja a legvalószínűbbnek. Erre a Jobbik szimpatizánsai körében 48, az MSZP-táboron belül 57, míg a DK támogatói között 24 százalék számít. Ugyanez az arány az LMP-tábor esetében 75, míg a Momentum támogatóinál 83 százalékos.

Kommentek

Közélet

Kidőlt tábla vezetett közlekedési káoszhoz a Szentháromság utcán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nem áll jól a terelővonal, de ez egyik sofőrnek sem tűnt fel.

Tovább olvasom

Közlekedés

Megtisztították és újra megnyitották a rakpartot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Zsíroldó folyadékkal is felmosták.

Tovább olvasom

Közélet

Galambok uralják a belvárost – az önkormányzat tehetetlen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Legutóbb a Károlyi utca lakói panaszkodtak a galambürülékre, most azonban a belváros más pontjairól érkezett észrevétel.

Tovább olvasom

Aktuál