Ez a hír is érdekelheti
Orbán Viktor: Szavak helyett tettek +videó
Karácsony másnapjának hagyományai a régi Szegeden
Az ódoricsolás és az istvánolás is ekkor zajlott. Karácsony másnapján Szeged környékén is élő népszokások formálták az ünnepet.
Eleink a régi Szegeden és környékén karácsony másnapján is sokféle hagyományt éltek és jelenítettek meg. December 26 Szent István az első vértanú ünnepe. Egy mára már elfeledett szakma, a durva gyapjúposztóból kabátféle felsőruhát készítő mesteremberek, a szegedi szűrszabók védőszentjüknek tekintették. Ekkor már túl a böjtön, meg lehetett melegíteni a kemencékben a korábban elkészült szármát, azaz töltött káposztát, de előkerülhetett a karácsonykor Szegeden angyalinak nevezett kocsonya is.
István az első vértanú
Az egész kereszténységben elterjedt férfinév külföldi viselői nem államalapítónk, hanem elsősorban az első vértanú után kapták keresztnevüket, miként első királyunk is. István az egyik leggyakoribb magyar férfinév, jelentése: virágkoszorú, koszorúzott, koronázott.
Az Apostolok cselekedeteiben került megörökítésre, hogy az apostolok által szolgálatra kiválasztott hét első diakónus legkiválóbbikát Istvánt, ugyanazon vádakkal mint Jézust, a jeruzsálemi nagytanács elé idézték és halára ítélték.
Az első vértanút megkövezték, és halálával megpecsételte bátor tanúságtételét. Utolsó szavaival így kiáltott: „Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!” Karácsony másnapján a katolikus szertartások fehér színe pirosra változik: a vér és a szenvedés színére. István diakónus ünnepét a legrégibb liturgikus források is december 26-ára tették.
Ódoricsoló tápéiak
E napon régen kora reggel Tápén az utca megtelt apró gyermekekkel, kezükben, vagy csizmaszárukba dugva fűzfavesszővel. Minden lányos házba betértek és játékos versike kíséretében a vesszővel megütögették a lányokat, mely fáradozásért apró ételajándék járt.
Hasonló céllal felkerekedtek a legények is, még sötétben négy óra körül elkezdve, hogy legyen idő a teljes falu bejárásához. Havas időkben – vajon látunk-e ilyet még – lovas szánkóval dalolva mentek az utcákon behajtva a nagylányok udvarába.
Nem kellett mindig vessző, gyakran megtette a háziak seprűje is, a további forgatókönyv a kisgyerekek műsorához hasonlóan alakult.
Az ódoricsolás, a játékos vesszőzés lényegében a szerencsekívánásnak egy különös fajtája. A vessző a megújuló élet jelképe, amivel távoltartható a betegség szelleme.
Ennek célja nőknél a termékenység, gyerekeknél a növekedés elősegítése, amint a fának is évről-évre új hajtásai vannak, éppen úgy gyarapodjanak, növekedjenek a megvesszőzöttek is. Ószentivánon, a mai Tiszaszigeten úgy tartották, az apró gyereket azért is meg kell ódoricsolni, hogy maguk alá ne vizeljenek.
Istvánolás és regölés karácsonykor
A legények, férfiak katolikus vidékeken a mise után együtt jártak "istvánolni", az István nevű barátokat, rokonokat, gazdákat felköszönteni. Sok helyütt táncot is rendeztek. Általában a bort a köszöntők vitték magukkal, a gazdasszony kötelessége volt hájas-, tepertős- sajtos pogácsa elkészítése.
Ugyanekkor került sor számos településen a korábbi írásunkban már ismertetett regölésre is, mely akár vízkeresztig is eltarthatott. A regősök által kántált énekszöveggel a legények vagy a felnőtt férfiak is házról házra járva bőséget, boldogságot kívántak a következő évre.
További híreink:
