Írjon nekünk

Közélet

MSZP: az emberek egészsége is a választás tétje

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A párt szerint az emberek egészsége is a jövő évi választások tétje.

Gurmai Zita, a szocialisták elnökségi tagja, nőtagozatának elnöke fogalmazta ezt meg szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy a Fidesz egyre több helyen szüntette meg a közegészségügyi ellátást.

Emlékeztetett: napközben Nagykőrösön tartanak tüntetést, amiért a nőknek a 24 ezer lakosú településről Kecskemétre kell átmenniük reggel 8 és 10 óra között, ha nőgyógyászati kezelést szeretnének kapni.

“Ide vezetett, hogy a Fidesz évente 100 milliárd forintot ellopott a magyar emberek gyógyításából” – fogalmazott Gurmai Zita. Hozzátette: régebben csak azoknak kellett privát rendelésre járniuk, akinek volt rá pénzük, ma pedig már mindenkinek fizetnie kell a gyógyításért, különben áldozattá válik.

A Fidesz egészségügyi politikájának eredményeként évente többen halnak meg egészségügyi fertőzésben, mint közlekedési balesetben, 1,2 millió ember nem jut orvoshoz, 2 millió ember pedig hiába vár sürgősségi ellátásra, miközben naponta két orvos és három nővér hagyja ott az egészségügyet – sorolta.

A MSZP ezzel szemben 2018-as kormányra kerülése esetén “igazságot tesz az egészségügyben is”, és “nem stadionokra, hanem jól felszerelt rendelőkre, kórházakra, korszerű műszerekre, jól fizetett orvosokra, nővérekre” fordítja az adófizetők pénzét – jelentette ki Gurmai Zita.

Kommentek

Hírzóna

Új módszerekre van szükség a felsőoktatásban – véli az illetékes helyettes államtitkár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Például projektpedagógiára – mondja Horváth Zita.

Tovább olvasom

Hírzóna

Indulhat a Sándorfalva és Ópusztaszer közötti kerékpárút építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Közel egymilliárd forintból.

Tovább olvasom

Hírzóna

Agyafúrt trükkel csalhattak adót Ujhelyi István elnökösködése idején a Pick Szegednél?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A PestiSrácok.hu szerint legalábbis.

Tovább olvasom

Aktuál