Bulvár

Megalakult a Cserkó Állatvédelmi Klub

Megalakult a Cserkó Állatvédelmi Klub

2017. október 25., szerda
Megalakult a Cserkó Állatvédelmi Klub

Megtartotta első összejövetelét a Cserkó Állatvédelmi Klub kedden este a hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégiumban. Egy egyedülálló kezdeményezésről van szó, amelynek célja, hogy az állatok iránt érdeklődő diákok, sőt, nevelőtanárok pontos képet kapjanak a helyes és felelős állattartásról, valamint arról, hogy hol tart ma Magyarországon az állatvédelem.

Országosan is egyedülálló kezdeményezés indult a hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégiumban.

Karádi Ágnes

nevelőtanár ötlete alapján megtartotta első összejövetelét a Cserkó Állatvédelmi Klub kedden este, amelynek szakmai programját a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete dolgozta ki. A legfontosabb cél az, hogy az állatok iránt érdeklődő diákok, sőt, nevelőtanárok pontos képet kapjanak a helyes és felelős állattartásról, valamint arról, hogy hol tart ma Magyarországon az állatvédelem. A klubfoglalkozáson öt kollégista, két nevelőtanár, az egyesület két tagja, valamint Culi, a cica vett részt. A jó hangulatú, interaktív estén mindenki átfogó képet kaphatott az állatvédelemről, elmesélhette saját, állatokhoz, természethez köthető történetét, de bárki kérdezhetett is az állatvédőktől. A legtöbben kedvencük viselkedésével, nevelésével kapcsolatban érdeklődtek, de előkerültek a saját készítésű fotók és videók is, mindenki nagy örömére. Kiderült az is, hogy a résztevők fele-fele arányban kutya, illetve macskapártiak, de ez mit sem változtatott azon, hogy Culi cica a foglalkozás végéig töretlen népszerűségnek örvendett. Három hét múlva újabb klubfoglalkozás lesz a kollégiumban, amire máris elkezdtek készülni a fiatalok különféle kérdésekkel, ötletekkel és történetekkel.

Karádi Ágnes

tanárnő és

Balogh Ernő

, az egyesület elnöke egyetértettek abban, hogy a programot minél több helyre el kell juttatni, hogy más kollégiumok, oktatási intézmények is csatlakozhassanak a kezdeményezéshez. Az érdeklődők bővebb tájékoztatást kaphatnak az egyesület elérhetőségein, amelyek megtalálhatók a www.hmvhelyiallatvedok.eu oldalon is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.