Sport

Kosárlabda: bemutatkozott a szegedi közönségnek a Szedeák

Kosárlabda: bemutatkozott a szegedi közönségnek a Szedeák

2017. október 5., csütörtök
Kosárlabda: bemutatkozott a szegedi közönségnek a Szedeák

Nyílt edzést vezényelt játékosainak Andjelko Mandic, a Naturtex-SZTE Szedeák vezetőedzője szerda este. A szép számú gyereksereg mellett az idősebb szurkolók is kíváncsiak voltak a tréningre.

Benépesült az újszegedi sportcsarnok lelátója szerda este, pedig egyik szegedi csapat sem játszott mérkőzést. Este héttől a Szedeák kosarasai vették birtokba a parkettet, s ezúttal a szurkolók is megtekinthették, hogyan dolgoznak a srácok. A csapat győzelemmel kezdte az NB I-es bajnokságot,

Juhos Leventéék

az újonc DEAC otthonában szerezték meg az első sikert, s gőzerővel készülnek a hazai debütálásra. „Fontos, hogy sikerült győzelemmel nyitni a bajnokságot, s igaz hogy ezt egy újonc ellen tettük meg, de mindig nagyon nehéz egy ilyen csapat ellen idegenben kezdeni” – mondta

Andjelko Mandic

vezetőedző a tréning előtt. „Nem szabad túlértékelni és lebecsülni sem ezt a sikert, ez még csak az első forduló volt, sok van még hátra. Úgy látom, hogy minden nap fejlődünk, sőt edzésről-edzésre jobbak vagyunk. Azt szeretnénk elérni, hogy amit begyakorolunk hét közben, azt vissza tudják adni a srácok a hétvégén. Debrecenben jól küzdöttünk, éreztem a pozitív energiát a csapaton és a hibákat – amelyek még megvannak – csak ezzel lehet kompenzálni. Igaz, sok dobást rontottunk, de mindig nehéz az első találkozó, amikor már tétre menően kell kosárlabdázunk a hosszú felkészülés után” – tette hozzá a tréner, akitől azt is megkérdeztük, hogy idén is a csapatjáték lehet-e az erőssége a Szedeáknak. „Ez minden együttes sikerének a záloga. Csak hogy egy példát mondjak, a Debrecen elleni meccsen gyakorlatilag Lilov vitte a hátán a hazaiakat, miközben mi folyamatosan tudtuk rotálni a rajta védekező embereket. Így a végére el is fáradt és nem is tudott olyan jó teljesítményt nyújtani. A kosárlabda csapatjáték, egy játékos egy-két extra teljesítményével eldönthet egy-két mérkőzést, de hosszú távon a csapat a legfontosabb."

Vasárnap az a Zalaegerszeg látogat a Tisza-partra, amelyik egy nagyon csúnya zakóba futott bele a nyitófordulóban: hazai pályán mosta fel velük a padlót a jól erősítő Kecskemét, s aratott 91-60-s győzelmet. „Remélem, hogy sokan kijönnek szurkolni nekünk hétvégén, mert az egészen biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. A ZTE simán kikapott a Kecskeméttől, de ez egyáltalán nem reális, hogy ekkora különbség alakult ki a csapatok között. A Zalaegerszeg egy nagyon jól összerakott, masszív gárda, bár sokat változott a keretük az előző szezonhoz képest, ami még lehet, hogy itt-ott meglátszik a játékukon, de biztos, hogy jobban fognak játszani, mint az első körben. Nehéz meccs lesz, de természetesen szeretnénk nyerni” – tette hozzá Andjelko Mandic. Az edzés egy kisebb fogócskával kezdődött, ahol az emberről való leválást gyakorolták a játékosok, majd egész pályás gyakorlatok következtek, s elsősorban a gyorsindítások befejezésére koncentráltak a tréning ezen szakaszán a kosarasok. Kisebb fajta „zsákolóverseny” is kialakult

Andrija Ciric

és az új szerzemény,

Josh Fortune

között a gyakorlat alatt, a közönség pedig ovációval díjazott minden egyes zsákolást. Ezt követte a nyújtás, amit ezúttal

Marko Boltic

, a csapat irányítója vezényelt, majd továbbra is a gyors indítások befejezésének gyakorlására fektette a hangsúlyt Mandic mester. A kisebb szusszanóknál a büntetődobásokat finomították a játékosok, majd néhány figurát is gyakoroltak a tréning végén.

Ezután nyílt lehetősége a közönségnek feltenni a kérdéseit a játékosoknak, akik nagy örömmel válaszoltak. Megtudhattuk, hogy Juhos Levente kedvenc játékosa

Michael Jordan

, Boltic szerint a legjobb játékos, akivel valaha együtt játszott

Ivan Lilov

, Josh Fortune pedig ha nem kosárlabdázna, valószínűleg amerikai focistaként próbálna szerencsét. Az amerikai légiós azt is elárulta, hogy nagyon szeret horgászni szabadidejében. Andrija Ciric kérdésre kifejtette, hogy akkor válhat valaki jó játékossá, ha sokat gyakorol, mert persze szükséges a tehetség is valamilyen szinten, de a sok edzéssel sok minden kompenzálható. A kérdések után körbevette a kedvenceket a gyereksereg, s megkezdődött az autogram vadászat, ki kosárlabdát, ki a csapat fotóját íratta alá a játékosokkal. A tréning végén bemutatták a Szedeák új mezeit is: a csapat hazai szerelése továbbra is marad fehér, ám megjelenik majd rajta egy fekete és egy kék csík, míg az idegenbeli garnitúra egészen innovatív, kék-fekete csíkos lesz. Nem véletlenül esett erre a színkombinációra a választás, hiszen Szegeden sokat jelent, ha valaki kék-feketében játszik, s a futballszurkolóknak sem ismeretlen ez az összeállítás. Az új mezzel így még inkább a drukkerek felé kíván nyitni a Szedeák. Ez a mez már debütált is tétmérkőzésen Debrecenben, és reményeink szerint a hazai dressz is győztesen mutatkozik be vasárnap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.