Írjon nekünk

Sport

Ingyenes kosárlabda játékvezetői tanfolyam indul a megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Ingyenes kosárlabda játékvezető tanfolyamot indít a Csongrád Megyei Kosárlabda Szövetség. A játékvezetői tevékenység azoknak is remek lehetőséget biztosít, akik már nem kosárlabdáznak, ugyanakkor nem szeretnének elszakadni a sportágtól. Nekik egyébként a képzés elvégzése után stabil kiegészítő jövedelmet is nyújthat a játékvezetői karrier.

Martonosi János, a Csongrád Megyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője elmondta, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének szakmai programjai 6 évvel ezelőtt reformon estek át, mely jelentős mérkőzésszám növekedéssel járt. Ez pedig szükségessé tette, hogy minél nagyobb számban képezzenek játékvezetőket. Hozzátette: a munkamennyiség növekedésével arányosan emelkedtek a játékvezetők mérkőzésdíjai is, így napjainkban ez jövedelem kiegészítésnek sem utolsó lehetőség. Ráadásul a szakemberek egy olyan sport színvonalának továbbemeléséért dolgozhatnak, amely az elmúlt évben a nemzetközi porondon is bizonyította, hogy az utóbbi esztendőkben végzett szakmai munka biztos alapokon nyugszik. Példaként a nyári férfi EB-szereplést, valamint a női válogatott 3-3 elleni kosárlabda VB-n szerzett világraszóló ezüst érmét említette.

A tanfolyam jelentkezési határideje 2017. október 29., míg a tanfolyam első foglalkozására 2017. november 3-án pénteken kerül sor a Szegedi Tudományegyetem Topolya sori épületében (pontos időpontról később adunk tájékoztatást). Jelentkezni a Csongrád Megyei Kosárlabda Szövetség web-oldalán lévő űrlapon keresztül lehet. A tanfolyam lebonyolításáról a jelentkezőkkel történt konzultálás után döntenek a szervezők.
Az oktatásban Csongrád megyében dolgozó játékvezetők és a sportágban dolgozó más szakemberek vesznek részt. A képzés a tervek szerint 2017 végéig lezárul, így a sikeresen teljesítők akár januárban már pályára is léphetnek majd.

A vizsgára bocsátás feltétele a meghirdetett előadásokon és gyakorlati képzéseken – jelenléti íven igazolt – megjelenés. Az előadásokról legfeljebb két alkalommal, a tanfolyam vezető engedélyével lehet távol maradni. A tanfolyam eredményes befejezését követően a hallgatók a Csongrád Megyei Kosárlabda Szövetség működési területén jogosultak kosárlabda-mérkőzést vezetni a hatályos Játékvezetői Működési Szabályzat szerint.

A jelentkezés feltétele a 16. életév betöltése, a kosárlabdás múlt előnyt jelent. A tanfolyamnak nincs költsége, a jelentkezőknek mindössze a szabálykönyv árát kell kifizetniük. A kurzus csak 8 fős minimális létszámmal indul el.

Sport

Fegyelmezett játékának köszönheti első győzelmét az FK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Városi rangadót nyertek a kék-feketék.

Tovább olvasom

Sport

Ingyenesen látogathatjuk a jégkorongcsapat hazai meccseit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Vasárnap a MAC Budapest ellen játszanak hazai pályán.

Tovább olvasom

Sport

Márton Anita az idei legjobb magyar eredményt érte el diszkoszvetésben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A sportoló 58,69 méteres eredménnyel zárt a Tisza-kupán.

Tovább olvasom

Aktuál