Írjon nekünk

Közélet

Feldúlták Szabó Bálint lakását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Botka Lászlóra gyanakszik a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, mivel a szegedi polgármester bukását követően feldúlták a lakását, azonban nem tűnt el semmi.

Az Origo értesülései szerint alig pár nappal a szegedi polgármester lemondását követően betörtek Szabó Bálint jogász szegedi lakásába. Szabó szerint egyértelműen politikai okai lehetnek a megfélemlítő akciónak, ugyanis sem készpénz, sem egyéb érték nem tűnt el.

Budapesti utazását követően hazatérve résnyire nyitva volt az ajtó, és a lakásban található iratok szét voltak szórva a lakásban, azonban sem készpénz, sem egyéb vagyontárgy nem tűnt el. Mindebből Szabó Bálint arra következtet, hogy „nem klasszikus betörés” történt, hanem politikai indíttatásból kerestek ismeretlen személyek a céljaikra felhasználható dokumentumokat.

A jogász Botka László és érdekeltségi körének tulajdonítja az akciót, és úgy látja, hogy miután Botkának a lemondással sok ideje felszabadult, energiáit arra fordítja, hogy ellenfelein egyesével bosszút álljon.

Szabó Bálint nem tesz feljelentést az ügyben, azonban biztonsági cégével utánajár a dolgoknak, a lakásban található ujjlenyomatokat rögzíti.

Hírzóna

Jótékonysági csokigyűjtést szervez a szegedi Mátrix Alapítvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Iskolás osztályok és óvodai csoportok összefogásával.

Tovább olvasom

Közélet

Decemberig felújítják a villamospálya burkolatát a Kossuth Lajos sugárúton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ezért a buszok a külső sávokban közlekednek majd.

Tovább olvasom

Hírzóna

A fejlesztésekre koncentrálnak a következő években Algyőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Egyes intézményeket átszerveznek.

Tovább olvasom

Aktuál