Előzetesben a montenegrói kábítószercsempész

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Csongrád Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a montenegrói állampolgárnak, aki 2017 októberében, mintegy huszonkét kilogramm marihuánát hozott be az ország területére.

A gyanú szerint az elkövető október 17-én, reggel, Röszkénél lépett be az ország területére a Szerb Köztársaság felől. A gyanúsított az autójában kialakított rejtekhelyekre harmincnégy csomag, mintegy huszonkét kilogramm kannabiszt rejtett el. A kábítószer tiszta hatóanyag tartalma a gyanú szerint meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát.

A Csongrád Megyei Főügyészség a különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, szökés, elrejtőzés veszélye, valamint annak a veszélye miatt, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a bizonyítási eljárás megnehezítésére törekedne.

A Szegedi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónapra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Előző sztori

Nemzetközi konferenciát tartottak a zsidóság múltjáról az Emlékpontban

Következő sztori

Betiltott tánc a Bölcsészkaron