Közélet

B. Nagy László: a kormány növeli a nyugdíjak vásárlóértékét + FOTÓK

B. Nagy László: a kormány növeli a nyugdíjak vásárlóértékét + FOTÓK

2017. október 6., péntek
B. Nagy László: a kormány növeli a nyugdíjak vásárlóértékét + FOTÓK

Eljutottunk oda, hogy már nem csak megtartani, hanem emelni is tudjuk az idősek életszínvonalát – jelentette ki B. Nagy László pénteken Domaszéken. Az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a térség országgyűlési képviselője arról is beszélt, hogy ha az ország a jelenlegi úton halad, akkor kellemes öregkort tud biztosítani a nyugdíjasoknak.

„Az Idősek Világnapján azokat ünnepeljük, akik a szüleiktől és nagyszüleiktől örökölt világot megőrizték, és továbbadták nekünk. Nekik köszönhetjük az életünket, hisz önzetlenül azon fáradoztak, hogy jobbá váljanak a mindennapjaink” – fejezte ki háláját a helyi sportcsarnokban tartott eseményen

Kispéter Géza

polgármester. Kiemelte, most már ránk hárul a feladat, hogy a kapott tudást átnyújtsuk a jövő generációinak, ugyanis csak így őrizhetjük meg az alapvető emberi, és nemzeti emlékeinket. A település első embere beszédében felhívta a figyelmet: mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy méltó támaszai lehessünk az időseknek.

Sóki Károly

plébános köszöntőjében kitért arra, hogy attól, hogy valaki szépkorú, a szívében még érezheti magát fiatalnak, míg

B. Nagy László

arra mutatott rá: ha nem törődünk az idősekkel, az olyan, mintha a gyökereinktől szakadnánk el. „A kormányzatnak mindig szem előtt kell tartania azt, hogy gondoskodjon azokról, akiknek köszönhető, hogy itt lehetünk. A Fidesz a 2010-es hatalomra kerülésekor azt a célt tűzte ki, hogy folyamatosan megtartsa a nyugdíjak vásárlóértékét. Idén jutottunk el odáig, hogy a gazdasági helyzetünk által már nem csak megtartani, hanem emelni is tudunk az életszínvonalon. Ennek eredményeként novemberben

nyugdíjprémiumot kapnak az idősek

" – ismertette az országgyűlési képviselő. Hozzátette, a pontos összegek kiszámítása jelenleg is zajlik, továbbá tervezik, hogy az év végén Erzsébet-utalvánnyal is támogatják a nyugdíjasok boldogulását. A fideszes politikus szerint a stabil mindennapokhoz a biztonság is hozzátartozik. „Úttörők lettünk az egész Európát sújtó migrációs nyomás kezelésében, és a visegrádi négyekkel összefogva arra törekszünk, hogy Közép-Európa biztonságos szigetévé váljunk, ahová nem lehet behatolni” – jelentette ki B. Nagy László. Megemlítette, hogy a jövő évi választások miatt biztosan szép ígéretekkel állnak elő az ellenzéki pártok, de ha Magyarország a jelenlegi útján halad, akkor szép jövő előtt állhat, ami a kellemes időskor alapfeltétele. Az ünnepségen ezt követően a Jácint Nyugdíjas Klub tagjai és a helyi általános iskolások kedveskedtek műsorral az egybegyűlteknek, majd az ebéd és a jóízű beszélgetések kapták a főszerepet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.