A biztonság jelentheti Európában a legnagyobb értéket

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Csongrád Megyei Közgyűlés Ásotthalmon tartott kihelyezett ülését követően a képviselők megtekintették azt a fizikai határzárat, amely hathatós szerepet tölt be az ország biztonságának megőrzésében.

A határzárnál Révész Szabolcs rendőr alezredes, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vezetője ismertette, kormányzati döntés értelmében a kerítés első vonala 2015 szeptemberében épült ki. Ez a védvonal alkalmas volt arra, hogy lassítsa, elterelje az illegális migráció irányát. „A migráció nem állt meg, mindenáron át akartak jutni az illegális határátlépők a kerítésen, elengedhetetlen volt a rendszer megerősítése. Az egyik legfontosabb kitétel volt, hogy a rendőri erők minél gyorsabban odaérhessenek a helyszínre, a kerítés mellett futó ún. manőver út kialakítása ezt a folyamatot felgyorsította. A tavaly ősszel elkészült erdészeti úton a rendőrség terepjárói nagyobb sebességgel közlekedhetnek” – mondta el Révész Szabolcs. A rendőr alezredes hozzátette,

az elsőként kiépített kerítésszakaszra térfigyelő kamerákat helyeztek fel.

A Csongrád megyei szerb határszakaszon 142 egység működik, ezek olyan lézer-, illetve hőkamerák, amelyek alkalmasak az éjszakai megfigyelésre is, a kamera szoftveres úton riasztást ad. Az első kerítés optikai kábeleket is kapott, így ha valaki megkísérel rajta átjutni, jelzést generál. Az értesítés a mórahalmi Határrendészeti Távfelügyeleti Központba érkezik be, ahol a kollégák folyamatosan figyelik a felvételeket és az intelligens jelzőrendszert. A második kerítés vonalának kiépítése tavaly év végén kezdődött meg, a teljes szerbiai határszakaszon elkészült. Fizikailag erősebb, szintén intelligens jelzőrendszerrel ellátott. Révész Szabolcs azt is elmondta, nem tapasztaltak nagyobb számú vadpusztulást a kerítés mentén.

B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő szerint a fizikai határzár a legfontosabb létesítmény, amely biztosítja, hogy az egész országban biztonságérzet és biztonság maradhasson. A fokozott határvédelem az illegálisan az ország területére érkezőket fékezi meg. Keleten, Közel-Keleten és Afrikából folyamatosan érkeznek továbbra is, amíg a geopolitikai helyzet nem rendeződik, addig a nyomás aligha enyhülhet. „Bizonyos köröknek óriási jövedelemforrás is egyben, sokakat felbiztatnak arra, hogy Európa felé vegyék az irányt, csábító jövőképet táplálva az útnak induló migránsokba. Európa és hazánk jövője nagyrészt azon múlik, hogy a kerítés, a határvédelmi rendszer fent tud-e maradni. Reméljük, nem maradunk ezzel a gondolattal egyedül és legalább a közép-európai országok támogatják törekvéseinket” – fejtette ki. B. Nagy László, aki elmondta azt is, a kormány mindent megtesz a magyar emberek biztonságáért. Egy olyan időszakot élünk, ahol Európában a biztonság megléte jelentheti a legnagyobb értéket.

„Az illegális migráció problémája évek óta központi szereppel bír nemcsak Magyarország, hanem Európa életében is. Az ellenőrizetlen határátlépés elfogadhatatlan a 21. században és veszélyes is. A határok megvédése nemzetállami hatáskör és elengedhetetlen, hogy a schengeni kötelezettségeket minden állam teljesítse. A külső határok védelmének fontosságában és a bevándorláspolitikában a magyar kormány álláspontja a kezdetektől változatlan, ez nem csak biztonsági, de gazdasági kérdés is” – emelte ki Kakas Béla közgyűlési elnök Ásotthalmon, felhívva a figyelmet, a Nemzeti Konzultáció lényeges, hiszen Magyarország akkor lesz képes hatékonyan megvédeni az ország érdekeit, ha a magyar társadalom kiáll azon törekvések mellet, amelyet a kormány is képvisel.

Gulyás Zsolt ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes kifejtette, a biztonsági határzárnak köszönhetően a migrációs nyomás 2015-höz képest jelentős mértékben csökkent, azonban a szerb oldalról érkező migránsok száma még mindig jelentős, hiszen naponta 4-7 alkalommal is megkísérelnek bejutni Magyarországra. A határon szolgálatot teljesítők felszerelésbeli ellátottsága megfelelő a hatékony feladatellátáshoz.

Előző sztori

Péter Szabó Szilvia: Rögös út vezetett a sikerhez + FOTÓK

Default thumbnail
Következő sztori

Kosárlabda: óriási izgalmak között nyert a Kosársuli

Legutóbbi hasonló cikkek