Írjon nekünk

Közélet

Vonatok kisiklatásától is tart a francia rendőrség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A gázolásos merényletek és a rendfenntartó erők elleni támadások után vonatok kisiklatására buzdítottak dzsihadisták az utóbbi hónapokban Európában – olvasható a francia rendőrség egyik feljegyzésében, amelyet a Le Parisien című fővárosi napilap ismertetett hétvégi számában.

“A dzsihadista propagandának vonatok kisiklatására buzdító, közelmúltban közzétett felhívása miatt különös figyelmet kell fordítani minden olyan információra, amely a vonatok közlekedésének megakadályozását célzó szabotázskísérlettel vagy behatolással kapcsolatos” – idézte a lap a francia rendőrség országos igazgatóságának egyik szeptember eleji feljegyzését.

“Fontos hangsúlyozni a terrorszervezeteknek a +magányos farkasokhoz+ intézett felhívásait, amelyek Európában vonatok kisiklatására, erdőtüzek és ételmérgezések előidézésre buzdítanak” – olvasható a dokumentumban.

A közlekedési eszközök a francia rendőrség szerint “kiemelt célpontot jelentenek” elsősorban a pályaudvarokon, ahol a biztonsági erőket láthatóbbá kell tenni annak érdekében, hogy “az intézkedés elrettentő jellege erősödjön”.

A turista- és kulturális látványosságok – a merényletek esetén “potenciálisan jelentős emberáldozat” és “a turizmusra gyakorolt jelentős következményei” miatt – fokozott figyelmet kell, hogy kapjanak a feljegyzés szerint.

Az egyre gyakoribb gázolásos merényletek miatt a rendőrség azt kéri az autókölcsönzőktől, hogy minden lopást azonnali hatállyal jelentsenek be a rendőrségen, illetve jelezzék, ha gyanús viselkedésű embert észlelnek a telephelyeken.

A rendőrség az egyenruhát viselő rendőrök és katonák védelmére is “megfelelő intézkedéseket” javasol, miután ők váltak a dizshadisták “kiemelt célpontjaivá”.

Franciaországban pénteken idén hetedik alkalommal támadtak rá egy, a terrorfenyegetettség miatt az utcán szolgálatot teljesítő katonára.

A hadsereg a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárjában végrehajtott terrortámadás óta segíti a rendőri erőket a terrorkészültség biztosításában.

A kormány csütörtök este jelentette be, hogy a rendkívüli állapot november 1-jei kivezetése után továbbra is 7 ezer, válsághelyzetben pedig 10 ezer katona fogja segíteni a rendőrök munkáját a köztereken. A mozgásukat azonban a sorozatos támadások miatt átszervezi a hadsereg.

Közélet

Az önkormányzatnak kellene megoldania a kerékpártároló-hely problémát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Annyi a bicikli, hogy már kevés a hely nekik.

Tovább olvasom

Közlekedés

Lezárják vasárnap a röszkei határátkelőt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

7 órától 19 óráig nem lehet elhagyni az országot.

Tovább olvasom

Közélet

Katonai középiskolai képzés indul Hódmezővásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az ingatlan már a honvédség vagyonkezelésben van.

Tovább olvasom

Aktuál