/

Varga Mihály: 55 hónapja folyamatosan emelkednek a reálbérek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A bérek 55 hónapja folyamatosan az infláció felett emelkednek – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli műsorában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adataira reagálva.

A KSH szerdai közlése szerint júliusban a bruttó átlagkeresetek 13,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően a bérek további emelkedésére számítanak, ha december végéig marad ez a tendencia, akkor elmondható, hogy Magyarországon 5 éve folyamatosan nőnek a reálkeresetek.

A tárcavezető hozzátette: az elmúlt egy évben a bérek regionálisan is elkezdtek kiegyenlítődni, hiszen a bérnövekedés pont azokban a megyékben volt a legmagasabb (Nógrád megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) ahol a legalacsonyabbak voltak az átlagkeresetek.

A térségi országai között Magyarország, Lengyelországot kivéve a legmagasabb bérnövekedést tudta megvalósítani, ugyanakkor megjegyezte, hogy a magyar bérek még messze vannak a német és az osztrák bértől. Hozzátette, a gazdaság jó pályán halad, hiszen a gazdaság növekedésével párhuzamosan nő a munkahelyek száma, emelkednek a keresetek és bővülnek a beruházások is.

Előző sztori

Filmajánló: már a mozikban a Kingsman folytatása

Következő sztori

Lázár: fontos az emberek véleménye az újabb viták előtt (FRISSÍTVE)

Legutóbbi hasonló cikkek