Közélet

Több mint ötezren álltak ki a bűnmegelőzésért a Zápor-tónál + FOTÓK

Több mint ötezren álltak ki a bűnmegelőzésért a Zápor-tónál + FOTÓK

2017. szeptember 9., szombat
Több mint ötezren álltak ki a bűnmegelőzésért a Zápor-tónál + FOTÓK

Regionális bűnmegelőzési fesztivált tartottak Tarjánvárosban. A legfiatalabbaktól a nyugdíjasokig sokan látogattak ki, hogy ismeretek szerezhessenek. A fesztiválozók megtudhattak sok információt a rendőrség munkájáról, korosztályuknak megfelelő hasznos tippeket kaphattak. Volt, akit meséken keresztül fogtak meg, másokat érdekes eszközök bemutatásával. A felnőtteket és a tinédzsereket a rendőri hivatás szépségeiről kívánták meggyőzni. Kothencz János az évtizedes munkájukat eredményesnek tartja, több pártfogoltjuk ma már rendőr, vagy annak tanul.

„Ma több ezer embert várunk. Együtt deklaráljuk, hogy mennyire fontos az egymásra odafigyelés” – a Zápor-tónál megtartott I. Dél-alföldi Regionális Bűnmegelőzési Fesztivált ennek szellemében hozták létre.

Kothencz János

, az ÁGOTA Alapítvány alapítója, a rendezvény házigazdája megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az általuk pártolt gyerekek és a rendőrség közelebb kerülhetnek egymáshoz a programoknak köszönhetően, s a helyszín miatt egyben generációkat is összeköthetnek a legkisebbektől a szépkorúakig. Elhangzott: a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsának támogatásával megvalósuló egyéves projekt nyitórendezvénye ez a hagyományteremtő céllal megszervezett fesztivál, mely hatékony prevenciós eszköz lehet a bűnmegelőzés területén. Elsősorban a családból kiemelt gyermekeket és fiatalokat, a hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat, valamint családjaikat, illetve az elmagányosodó, idősebb generációt kívánják megszólítani, akik a legérintettebbek az áldozattá válás, vagy a bűnelkövetővé válás tekintetében. A cél, hogy megtalálják azokat a közös pontokat, amiben a közösség biztonságáért, az értékek megőrzéséért együtt lehet működni.

„A mai nap arról is szól, hogy ne féljünk, ha valami számunkra veszélyesnek tűnő helyzetbe kerülünk, merjünk segítséget kérni, ha bajba jutunk” – mondta Kothencz János. Kiemelte a városi rendőrkapitányság, a polgárőrség és a civilek segítségét mind a bűnmegelőzésben, mind az előbbit elősegítő programokban – a közös értékek mentén jött létre a szombati rendezvény. Arról is szólt, hogy a fesztivál megszervezésében komoly szerep jutott

Csala-Pellek Borbála

rendőr őrnagynak, aki a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán a bűnmegelőzéssel foglalkozik, valamint

Horváthné Cserfalvi Ibolya

századosnak, a Közrendvédelmi Osztály munkatársának.

Zélity László

ezredes, szegedi rendőrkapitány fontos partnernek tartja a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot, az ÁGOTA Alapítványt és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatót, illetve főigazgatóját munkájuk elősegítésében. Ugyanis nemcsak a közbiztonság fenntartása a feladatuk, hanem a bűnmegelőzés is. Ez utóbbi területén úgy érzi, jó úton járnak, az utóbbi években csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. Szinte rendezvényről rendezvényre zarándokolnak, hogy újabb és újabb embereket szólítsanak meg ennek érdekében, az út része a mostani rendezvény.

„A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsával, annak elnökével,

Hatala József

miniszteri biztossal és titkárságának vezetőjével,

Gratzer-Sövényházy Edit

rendőr alezredessel régi jó szakmai együttműködést és kapcsolatot ápolunk. Számtalan olyan kisebb rendezvényt valósítottunk meg, amelynek profilja a bűnmegelőzés. Ugyanakkor családjukat vesztett, szakellátásba kerülő, sokszor halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozunk, ezért komoly célkitűzést jelent meg a közös gondolkodásunkban, hogy miként tudjuk azoktól a terhektől mentesíteni őket, amelyek sorsállapotuk miatt rájuk nehezednek” – fogalmazott a SZEGEDma hírportálnak Kothencz János. Kiemelte, napjainkban komoly veszélyt jelentenek a designerdrogok, sokat küzdöttek azért az önkormányzattal, hogy az ezeket a szereket áruló „Amszterdam shopok” bezárjanak a városban. Szintén feladatot jelent, hogy a fiatalok bandákat létrehozva, azokhoz csatlakozva, csoportosan követnek el garázdaságnak minősülő tetteket. Tapasztalják, hogy ezek a nehézségek az ország más részein is megmutatkoznak, hiszen Komárom-Esztergom megyétől Békés megyéig több területen működnek, négyezer fiatalt gondoznak, további tízezer főt segítenek. „Főleg a hozzánk később bekerülők a kriminalizálódás szintjén találkozhattak először a rendőrökkel. Húsz éve odafigyelünk azonban arra, hogy az egyenruhásokkal való találkozás más, emberibb részét is megismerjék. Így mindkét részről csökkenhetnek a túlzó általánosítások. A gyermekek baráti közegben gondolhatják végig mit jelent a törvénysértés, a szabálysértés, s hogyan lehet ezeket megelőzni” – vélekedett a rendezvény házigazdája. Az ÁGOTA Alapítvány köszönetét fejezi ki a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak a program létrejöttében nyújtott segítségéért.

Az előző évek programjai komoly hatást gyakoroltak, egyre több ÁGOTA-s fiatal döntött a rendőri hivatás mellett. Többen közülük rendőrnek tanulnak, sőt, van, aki ma már a határon szolgál, de most önkéntesként eljött a tarjánvárosi rendezvényre. A kitelepült standoknál is ugyanerre kívántak ráerősíteni. Balesetmegelőzési pontot hoztak létre, színezőkkel, tesztekkel segítették a közlekedési ismeretek bővítését. A Vagyonvédelmi Információs Pontnál a drótszamarakat lehetett regisztrálni, eltűnésük esetén könnyebb azokat megtalálni, mert bekerülnek egy központi adatbázisba. Csokoládét, rágót és más finomságokat nyerhettek azok a gyermekek, akik részt vettek a programokon, helyesen oldottak meg feladatokat. Az amerikai nyomozók technikája is megjelent, a CSI eszközei nemcsak a filmvászon Las Vegasában, hanem a valóságos szegedi rendezvényen is megismerhetőek voltak. A legkisebbeknek mesesarkot alakítottak ki, a nagyobbak közül pedig azok, akik a kutyás és a kommandós bemutató után kedvet kaptak a hivatáshoz, jelentkezhettek határvadásznak, vagy rendőrnek. Felléptek az X-Faktor tehetségkutató showműsor sikeres szereplői,

Takács Nikolas

és a Ham ko Ham, de hatalmas, fergeteges közönségsikert aratott a Still Szeged is, amelyben nem más, mint a városi rendőrkapitány, Zélity László játszott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.