Közélet

Szent-Györgyi Albert özvegye Amerikából érkezett az Orvosi Díj elindítására

Szent-Györgyi Albert özvegye Amerikából érkezett az Orvosi Díj elindítására

2017. szeptember 22., péntek
Szent-Györgyi Albert özvegye Amerikából érkezett az Orvosi Díj elindítására

Idén 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert – máig egyetlen magyar tudósként – hazai kutatásaiért kapott természettudományos Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a „Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány” a professzor tudományos eredményeinek felsorolása mellett úgy tiszteleg a C-vitamin felfedezőjének önzetlen humanitása előtt, hogy hagyományteremtő céllal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat munkájuk elismeréseként vehetik át olyan orvosok, akik cselekedeteikkel megmentették a betegük életét, vagy a hétköznapokon olyan elhivatottsággal praktizálnak, amellyel kivívják a páciensek és a szakma tiszteletét egyaránt. Azok válnak igazán érdemessé a díjra, akik szakmai felkészültségük mellett tudományos igényességükkel, odaadásukkal és humanitárius szemléletükkel kiemelkednek az orvostársadalomból. Példaképek, akik nem csupán egy-egy betegség tüneteinek kezelésével foglalkoznak professzionális módon, hanem mindent megtesznek a páciens teljes gyógyulásáért, és életminőségének érezhető javulásáért. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj a köszönet megtestesítője. Több, mint egy-egy páciens közvetlen köszönetnyilvánítása. Egy hosszú, kitartó kézfogás, amikor elég csupán az orvos szemébe nézni, és ő szavak nélkül is érzi, mennyire hálásak vagyunk a tudásáért, a tapasztalatáért, a hozzáállásáért, az emberségéért. A „Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány” 2017. szeptember 21. és 2018. január 16. között

elektronikus

és postai úton várja a jelöléseket, és az orvos-beteg kapcsolatról szóló személyes történeteket, majd 2018. február 11. és március 30. között lehet szavazni a jelöltekre és a példaértékű történetekre. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat 2018. április 7-én, a Magyar Tudományos Akadémián, az Egészségügyi Világnap keretében adják majd át kilenc, arra érdemesnek ítélt magyar orvosnak. Ketten szakmai díjat kapnak, heten pedig társadalmi díjat vehetnek át. „Hisszük, hogy

Szent-Györgyi Albert

szellemisége, tudományos munkássága példaértékű nemzetek és nemzedékek számára egyaránt. Az orvosi díjjal célunk, hogy az itthon lévő orvosokat, itthon tartsuk. Ezt tesszük nem elsősorban a pénzdíjazással, hanem a betegek, gondozottak általi megbecsüléssel, ezért is a fő hangsúlyt a közönségszavazás kapja, akik saját történetükkel ajánlják a jelölésre szánt orvost.” – mondta

Patakfalvi Zoltán

, a „Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány” kuratóriumi elnöke. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjról, a jelölés és a szavazás menetéről bővebben

ITT

tájékozódhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.