Szakértői vélemény: gyorsulnak az adóperes eljárások

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jelentősen gyorsítja és hatékonyabbá teszi az adóperes eljárásokat jövő év január elsejétől az új jogi szabályozás – közölték az MTI-vel a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda szakértői az EY szakmai konferenciájáról kiadott közleményben.

Az adóperes szakma a hat új eljárási törvénynek köszönhetően az utóbbi évtizedek legnagyobb átalakulásán mehet keresztül – olvasható az ügyvédi iroda anyagában.

Rozsnyai Krisztina, az új Közigazgatási perrendtartás kodifikációjáért felelős, volt miniszteri biztos azt hangsúlyozta: az új perjogi szabályok újabb eszközöket adnak a vállalatok kezébe az érdekérvényesítéshez. A döntést hozó adóhatósággal együtt perelhető lesz például az a másik közigazgatási szerv, amelyiknek a véleményén az adóhatóság döntése alapult. Az MTI érdeklődésére az ügyvédi iroda egyik szakértője példaként elmondta, az adóhivatal vizsgálni szokta, hogy a cégek kutatási és fejlesztési tevékenysége valóban megfelel-e a törvényi kritériumoknak. Az adóhatóság a minősítés érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát keresi meg. Ha ilyen esetben elmarasztaló döntés születik, a határozat megtámadható, és az új szabályok alapján perbe lehet vonni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát is, amely a szakmai hátteret adta a döntéshez.

Az EY szakértői kiemelték: az új eljárási törvények célja, hogy a bírósági jogvita rövidüljön és a bíróságon a felek már ne a tényállásról vitatkozzanak. Ez azonban azt követeli meg, hogy az adózók sokkal felkészültebben vegyenek részt az ellenőrzési eljárásban.

A későn ébredő adózók könnyen abba a csapdába eshetnek, hogy új bizonyítékot akár már a fellebbezésükhöz sem csatolhatnak – olvasható a közleményben.

Az új peres és adóeljárási jogszabályi keretek – néhány kivételtől eltekintve – a tervek szerint január 1-jétől a folyamatban lévő adóellenőrzésekre is alkalmazhatóak lesznek.

Előző sztori

Szijjártó: nem teszünk megkülönböztetést vallási alapon

Következő sztori

Józan ész