Közélet

Pásztor István: nem tudunk jobbat az összefogásnál

Pásztor István: nem tudunk jobbat az összefogásnál

2017. szeptember 13., szerda
Pásztor István: nem tudunk jobbat az összefogásnál

"A történelem arra tanít, hogy a nemzetek csakis kölcsönös megbecsülésben, érdekérvényesítéssel tudnak előre haladni" - mondta el a zentai csata 320. évfordulóján tartott megemlékezésen Pásztor István VMSZ-elnök.

"320 évvel ezelőtt világtörténelmi jelentőségű csata zajlott le Zenta határában, hadászati, történelmi, kulturális szempontok alapján is történelmi volt: nem csoda, hogy tíz nappal később, szeptember 21-én a díszbe öltözött Bécs hatalmas feliratokon hirdette Vienna ad Zentam servata, vagyis Bécs Zentánál megszabadíttatott" - fogalmazott

ünnepi beszédében

Pásztor István

. Kiemelte: mi, magyarok történelmünket előszeretettel értelmezzük a veszteségek felől, ami önfelmentést is jelent, ezt rendelte a sors, és Mohácsra gondolunk, pontosabban

Ady Endrére

: ,,Nekünk Mohács kell”. A zentaiak a ’90-es évek elején úgy döntöttek, hogy városnapjuk egy fényes győzelem napjának emlékére szeptember 11-e lesz, a nap, melyen

Savoyai Jenő

olyan erős csapást mért a török hadakra, hogy azt már ki sem tudták heverni - idézte fel a politikus. Bátor cselekedet volt ez a zentaiaktól akkoriban, tüntető kiállás azért, hogy megértessék, a világnak ebben a sarkában nem tudunk jobbat és bölcsebbet az összefogásnál. "A haladásnak, a győzelemnek, a győztes csatáknak mindig eljön az ideje, ha megvan a bátorság, az ész, a kitartás és az elképzelés" - hangsúlyozta Pásztor István. "A zentaiak 1992-ben korszerű és erős üzenetet fogalmaztak meg, noha nem a világnak, csak szűkebb pátriájuknak és legfőképpen egymásnak, nekünk, magunknak: a győztes csaták fénye messzire világít. Nem fogjuk feladni" - tette hozzá. A politikus szerint a zentai csata azt szombolizálja, hogy elsősorban értékrendek mentén építhető a partnerség, de semmiképpen sem az értékrendek, a keresztény európai értékek tagadásával. "A történelem bennünket arra tanított, hogy a nemzetek és országok csakis kölcsönös megbecsülésben, érdekérvényesítő képességgel tudnak előre haladni. És ha ez így van, akkor közösen tudnak emlékezni és ünnepelni is" - emelte ki a VMSZ elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.