Közélet

Orbán, Botka, Vona? – Ki nevet a végén?

Orbán, Botka, Vona? – Ki nevet a végén?

2017. szeptember 20., szerda
Orbán, Botka, Vona? – Ki nevet a végén?

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője Szegedre látogat, hogy megossza a jövő évi országgyűlési választásokkal kapcsolatos gondolatait. Csütörtök délután kettőkor a Móra Ferenc Szakkollégiumban kiderül, hogy mennyi esélye van Orbánnak, Botkának vagy éppen Vonának a végső győzelemre.

A konferencián elsőként a rendezvény szervezői mutatkoznak be, vagyis a Nézőpont Csoport, az SZTE-ÁJTK Politológiai Tanszék, az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium és a Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete (SZTEP). 2017. szeptember 21-én „A magyar választási rendszer a 2018-as országgyűlési választás tükrében” címmel workshopot szervez.

A rövid beszámolókat követően a hallgatóké a terep, az SZTE négy fiatalja mutatja be tudását, szóba kerülnek a kisebb pártok, az európai rendszerek, a politikai szocializáció, valamint a kampányfinanszírozás is. A workshop a hallgatói panelt követően kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik, Fábián György, az SZTE-ÁJTK Politológiai Tanszékének nyugalmazott docense, Löffler Tibor, az SZTE-ÁJTK Politológiai Tanszékének docense, illetve Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője részvételével. Az izgalmas beszélgetésen kiderül, hogyan értékelik 2011-ben elfogadott választási rendszert, s mindez hogyan hatott a gyakorlatban a pártrendszerre és a pártversenyre. Elemzik, hogy vajon milyen stratégia mellett döntenek a 2018-as választáson induló pártok. Milyen az „igazságos” választási rendszer? Az ellenzék milyen választási stratégiát követhet? Ennek tükrében sorra veszik egy esetleges ellenzéki összefogás lehetőségeit, illetve a kormánypártok abszolút többségre való esélyeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.