Nézőpont: Orbán Viktor a nyitóülés győztese

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nézőpont Csoport vezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök a győztese az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó hétfői ülésnapnak.

Mráz Ágoston Sámuel az MTI-hez eljuttatott gyorselemzésében azt írta, alig fél évvel a választások előtt az őszi ülésszak természetesen egyben a kampány nyitányává is vált.

“A három, frakcióval rendelkező ellenzéki párt számára ez nagy lehetőség lett volna a következő hónapok stratégiájának meghirdetésére, amelyet mindegyikük elmulasztott” – tette hozzá. Úgy fogalmazott, a Jobbik elnöke “elfelejtett beszélni” a pártja által két hónapja folytatott béruniós aláírásgyűjtésről, amivel “közvetetten annak kudarcát ismeri el”.

“Az MSZP önmagában is szervezeti nehézséggel küzd, hiszen frakcióvezetője nem azonos a miniszterelnök-jelöltjével. A rövid felszólalásban előbbi nem tudta feledtetni utóbbi hibáit, s nem fogalmazott meg semmi olyan gondolatot, amely alkalmas lenne a népszerűséghiánnyal küzdő szocialista párt fellendítésére” – közölte Mráz Ágoston Sámuel.

Azt írta, hogy a nyáron a kiábrándult MSZP-szavazók felé forduló LMP frakcióvezetője erős beszédet mondott, amely miniszterelnök-jelölti bejelentkezésként érthető volt. A kötelező betelepítési kvóta tagadásával azonban Szél Bernadett “öngólt rúgott”, amelyet Orbán Viktor a viszonválaszában ki is használt – tette hozzá.

“A kampánykezdet ellenére hiányzó dinamika önmagában a miniszterelnököt tette a nyitóülés győztesévé”: ő részletesen elmondhatta a kormányzása eredményeit, hangsúlyozhatta a kormány által a kezdetek óta kiemelt figyelemmel kísért bevándorlás elleni küzdelem fontosságát, s az ellenzéki felszólalásokra adott tömör válaszaival elkerülte, hogy kommunikációs értelemben bárkit felemeljen a maga szintjére. Az ellenfeleiből ezen az ülésen nem lettek kihívói – olvasható a gyorselemzésben.

Default thumbnail
Előző sztori

Őszi Nyílt Napok a Szent István téri víztoronyban

Default thumbnail
Következő sztori

Emeli a gázolaj árát a Mol, a benziné nem változik

Legutóbbi hasonló cikkek