Közélet

Lomnici: Kaotikus állapotok vannak az Európai Unióban

Lomnici: Kaotikus állapotok vannak az Európai Unióban

2017. szeptember 27., szerda
Lomnici: Kaotikus állapotok vannak az Európai Unióban

Az eredetileg tervezett 120 ezer menedékkérőből 29 144-et sikerült áttelepíteni Görögországból és Olaszországból. Ez nagyjából a negyede a 120 ezernek. Elvben tegnap lejárt a két éves határidő, de az Európai Bizottság ennek ellenére folytatná a szétosztást. Szerintük a két évet úgy kel érteni, hogy azokra a menedékkérőkre vonatkozik, akik kedd éjfélig érkeztek Európába.

Az Európai Bíróság ítéletében kimondta, hogy megfelelő hatásvizsgálatokat folytatott a minisztertanács, amikor elfogadta a határozatot. Ám ezeket nem látták az érintett – így például a magyar , a szlovák vagy a lengyel – kormányok, ez pedig felveti azt a lehetőséget, hogy az ítélet számos ponton blöfföl –

fogalmazott Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma este című műsorában

kedden. Hozzátette: kedd éjféltől azokra a migránsokra, akik belépnek az unió területére, már nem alkalmazható a kvótahatározat. Akár az Európai Bizottság szóvivője, akár a migránsügyi szóvivő által hangoztatottak – vagyis, hogy továbbviszik az ideiglenes döntést – szembemennek egy markáns jogi állásponttal – magyarázta az alkotmányjogász. Úgy fogalmazott: kaotikus állapotok vannak az unióban. Nem tudni, ezeket az embereket hogyan választották ki. Vannak olyan sejtések, hogy Németországban aki a munka világában elhelyezkedett, jó migráns, aki nem, az a rossz migráns, őket pedig szét kell osztani – mondta a szakember. A hatóságok teljesen tehetetlenek Németországban, a tartományi adatok katasztrofálisak a kiutasítások tekintetében és ez egyértelműen nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet – fűzte hozzá. Mikor az Eurostatra – vagyis az EU-török megállapodásra hivatkoznak brüsszelben, akkor tudni kell, hogy nem fizették még ki a törököket, vagyis ez egy robbanás előtt álló bomba – fogalmazott Lomnici Zoltán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.