Bulvár

Jobban értik az ok-okozati összefüggést a farkasok, mint a kutyák

Jobban értik az ok-okozati összefüggést a farkasok, mint a kutyák

2017. szeptember 15., péntek
Jobban értik az ok-okozati összefüggést a farkasok, mint a kutyák

Jobban értik az ok-okozati összefüggést a farkasok, mint a kutyák - állapította meg az osztrák Farkaskutató Központ új tanulmánya.

A tudósok azonos környezetben élő, ugyanannyi ideig, ugyanúgy kiképzett farkasokat és kutyákat hasonlítottak össze. Kiderült, hogy néhány dologra, köztük az ok-okozati összefüggésre a farkasok ügyesebben jönnek rá - idézi a Phys.org portál a Scientific Reportsban közölt tanulmányt. "A gyerekek korán megtanulják az ok és az okozat összefüggését, például ha megérintik a forró tűzhelyet, megégnek. Kutatásunk megmutatta, hogy a farkasok is megértik ezt a kapcsolatot, az ember négylábú, szelídített barátja azonban nem" - magyarázta Michelle Lampe, a holland Radboud Egyetem frissen végzett hallgatója, a tanulmány egyik szerzője. Ez arra utal, hogy a háziasítás változtatott a kutyák képességein. "A különbség abból is adódhat, hogy a farkasoknak kitartóbban kell táplálék után kutatniuk, mint a kutyáknak, amelyek ahhoz szoktak, hogy megkapják az embertől az ételt, míg a farkasoknak egyedül kell megszerezniük a vadonban" - fejtette ki a kutató. Michelle Lampe és Virányi Zsófia, a Bécsi Egyetem Állatorvosi Karának tudósai, Juliane Bräuer, a német Max Planck Intézet, valamint Juliane Kaminski, az angol Portsmouthi Egyetem munkatársa 14 kutya és 12 emberhez szoktatott farkas bevonásával végezték a teszteket. A tesztek egyikében az állatoknak két tárgy között kellett választaniuk, az egyikbe élelmet tettek, a másik üres volt. Arra voltak kíváncsiak, vajon az állatok képesek-e megérteni az étellel teli tárolóra utaló kommunikációs gesztusokat - a szemkontaktus és a rámutatás -, hogy jól válasszanak. A kutyák és a farkasok is követték mindkét kommunikációs útmutatást, megtalálták az elrejtett élelmet. Amikor azonban nem volt jelen az ember, hogy megmutassa, melyik tárolóban van ennivaló, hanem hangjelzésből kellett kitalálni, csak a farkasok tudtak következtetni arra, hogy melyik a jó választás. Ezenkívül összehasonlították a falkában élő kutyák és emberek között élő házi kedvencek viselkedését is, azonban a tartási körülmények sem befolyásolták az eredményeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.