Közélet

Íme a Soros-terv – A milliárdos saját szavaival

Íme a Soros-terv – A milliárdos saját szavaival

2017. szeptember 17., vasárnap
Íme a Soros-terv – A milliárdos saját szavaival

A csütörtökön bejelentett újabb nemzeti konzultáció kapcsán újra előkerült a Soros-terv. A hirado.hu pontokba szedte annak fontosabb elemeit, minden esetben Soros György saját szavait, kijelentéseit, nyilatkozatait felhasználva.

A kormánypárti képviselőcsoport csütörtöki frakcióülésén megállapítást nyert, hogy „küzdeni kell a migráció és a kötelező betelepítés ellen”, és ehhez fontos eszköz a nemzeti konzultáció. A résztvevők ennek értelmében kérték a kormányt, hogy tartson újabb nemzeti konzultációt, ezúttal a „Soros-tervről”. A kvótaperben született közelmúltbéli európai bírósági döntés „megnyitotta az ajtót a Soros-terv végrehajtása előtt” – hangsúlyozta Halász János frakciószóvivő. Halász felidézte: a Soros György által felvázolt tervnek része – évi egymillió migráns behozatala Európába, – a kerítések lebontása, – a bevándorlók kötelező szétosztása a tagállamok között, valamint – a migránsok 9 millió forintnak megfelelő pénzügyi támogatása. A Soros-terv – mely az ellenzék szerint nem létezik – egyes pontjai egyenesen Soros György dolgozatából kerültek nyilvánosságra már két éve, és akkor meglehetős publicitást is kapott a világsajtóban, Soros-csomag elnevezéssel.

Évi egymillió bevándorló, fejenként 15 ezer euró

Az amerikai milliárdos (egyik) szócsöveként ismert

Project Syndicate

oldalán Soros már 2015-ben leírja, hogy véleménye szerint évente legalább egymillió bevándorlót kell betelepíteni az Európai Unióba, és erre az uniónak „be kell rendezkednie”, a terheket „igazságosan elosztva” a tagállamok között. Az üzletember javaslata szerint a menedékkérőket az első két esztendőben fejenként 15 ezer euróval kell támogatni, ehhez pedig hosszú lejáratú kötvényeket bocsáthatna ki, amivel az európai gazdaságnak is lendületet adna. Soros pontokba szedett tervezetének másik fontos eleme, hogy a migránsok letelepítése érdekében az uniónak mozgósítania kell az NGO-kat, illetve meg kell nyernie az ügynek az egyházakat és a vállalkozásokat is.

A milliárdos lebontatná a kerítést

Soros György meg akarja nyitni határokat a bevándorlók előtt: a Bloomberg Business szerint 2015 októberében egyenesen azt mondta: „a mi tervünknek a menekültek védelme a célja és a nemzeti határok jelentik az akadályt”. 2015 novemberében a

The Wall Street Journal (WSJ) blogja

beszámolt egy isztambuli sajtóbeszélgetésről, amelyet Soros tartott. A WSJ maga is úgy emlegette Sorost, mint aki “hangos szószólója” annak, hogy Európa megnyissa kapuit a migránsok előtt. Soros akkor azt javasolta, hogy a Törökországba érkező migránsokat személyenként és évente 5000 dollárral, vagyis mintegy másfélmillió forinttal kellene támogatni. Szerinte a döntéshozók még nem döbbentek rá a menekültválság árára.

Nem a kerítésekre

Egy esztendővel később a milliárdos a

Die Welt-ben már arról próbált érvelni

, hogy a migránsokba fektetett pénz meg fog térülni, és egyes EU-tagállamok (így Magyarország is) határkerítéseket emelve önző migrációs politikát folytatnak szomszédjaik számlájára. Azt írta: „még ha a populisták másként is látják: Európa idősödő népességére tekintettel több előnye van a migrációnak, mint amennyibe az integráció kerül. (…) Az EU-nak jelentős számú menekültet kell befogadnia a frontországokból, mégpedig biztonságos és rendezett módon (…) az EU-nak elégséges anyagi forrást kell biztosítania egy átfogó migrációs politikára. Soros tavaly június 30-án Brüsszelben azt javasolta, hogy az EU a migrációs válság megoldása érdekében csökkentse a mezőgazdasági és kohéziós uniós kiadásokat.

Pontos lökés a migráció segítésére

2016 júliusában a

Foreignpolicy.com

portálon már 7 pontos tervet is közölt a migráció segítésére. Az akcióterv 1. pontja akkor is az volt, hogy az EU-nak és a világ többi részének nagyszámú menekültet kell befogadnia. Közös európai menekülttáborok felállításáról és a migrációra fordított költségkeretek növelésének szükségességéről, pl. európai adók bevezetéséről is beszélt. 2016 októberében Soros a Die Weltben már arról győzködött, hogy az EU-nak jelentős számú menekültet kell befogadnia a frontországokból, mégpedig „biztonságos és rendezett módon (…) az EU-nak elégséges anyagi forrást kell biztosítania egy átfogó migrációs politikára”. Becslések szerint ez évente 30 milliárd eurót venne igénybe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.