Közélet

ENSZ-közgyűlés - Kétoldalú megállapodásokat ír alá Szijjártó

ENSZ-közgyűlés - Kétoldalú megállapodásokat ír alá Szijjártó

2017. szeptember 19., kedd
ENSZ-közgyűlés - Kétoldalú megállapodásokat ír alá Szijjártó

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszaka alkalmából New Yorkban tett látogatása alkalmával több kétoldalú megállapodást is aláír.

A tárcavezető megbeszéléseiről beszámolva kifejtette: kedden négy kétoldalú megállapodást ír alá. Magyarország kezdeményezően lép fel a Közép-Európa és Közép-Ázsia közötti együttműködés tekintetében, különösen azért, mert az Európai Unió most kezdi meg a közép-ázsiai stratégia kidolgozását - közölte. Kiemelte: azért, hogy ebben a mi érdekeink is megjelenjenek, együttműködési folyamatot indítottunk Közép-Európa és Közép-Ázsia között, és ennek keretében várhatóan a jövő év elején Budapesten találkoznak a visegrádi négyek és a közép-ázsiai országok külügyminiszterei.

Szijjártó Péter

hangsúlyozta: ebbe a folyamatba illeszkedik, hogy kedden aláírják a kirgiz diplomáciai akadémia, valamint a Külügyi és Külgazdasági Intézet közötti megállapodást, amelynek nyomán diplomatacserékre és képzésekre nyílik lehetőség a fiatal diplomaták számára. Kitért rá: Ecuador a déli nyitás politikájának fontos szereplője, az ország a latin-amerikai térség egyik dinamikusan fejlődő gazdasága. Ecuadorral 75 ösztöndíjas helyről szóló megállapodást írnak alá, amelynek eredményeként ecuadori hallgatók kezdhetik meg a tanulmányaikat magyarországi egyetemeken - magyarázta. Mint mondta, emellett megállapodást írnak alá arról is, hogy az egymás országába akkreditált diplomaták családtagjai munkát vállalhatnak egymás országában. Ennek azért van jelentősége, mert Magyarország két éve nyitotta meg nagykövetségét Ecuadorban, és e külképviselet működése lényegesen könnyebb lesz ezáltal - mutatott rá. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar külpolitikának mindig is a homlokterében állt a Nyugat-Balkán, és szoros az együttműködés Bosznia-Hercegovinával. A most aláírandó turisztikai megállapodással olyan szakmai együttműködés kezdődik, amely mindkét irányba növelheti a turizmust - közölte. Elmondta: Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel immár hagyományosan minden ENSZ-közgyűlés ülésszak alkalmával találkoznak, és most alapvetően a kétoldalú gazdasági együttműködésről egyeztetnek tekintettel a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb projektjére, a paksi atomerőmű bővítésére. Emellett a héten útjára indították a Nemzetközi Beruházási Bank által finanszírozott első magyarországi beruházást, és mivel Magyarország a bankba 2014-ben a harmadik legjelentősebb részvényesként lépett be újra Oroszország és Bulgária után, a bank magyarországi tevékenysége nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy magyarországi beruházások finanszírozásában előreléphessenek - vélekedett. Szijjártó Péter mindemellett kedden megbeszélést folytat az ugandai, a tunéziai és a horvát külügyminiszterrel, valamint az Arab Liga főtitkárával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.