Bodnár Zoltán: Botka az ellenzéki összefogás akadálya



Botka Lászlónak október végéig le kellene köszönnie jelöltségéről - mondta el a Hír TV műsorában Bodnár Zoltán a Magyar Progresszív Mozgalom képviseletében.
"Az MSZP zuhanó népszerűségi indexe is jelezheti, hogy mennyire volt jó ötlet
Botka Lászlót
megtenni jelöltnek" - fogalmazott az egykor a Liberálisokat erősítő pénzügyi szakember. Bodnár
, hogy Botka indulása érzékenyen érinthette a Magyar Progresszív Mozgalmat, hiszen a szegedi polgármester
Lattmann Tamást
közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltségét hiúsította meg. "Olyan civil szereplőre lenne szükség, akit a parlamenti ellenzéki pártok konszenzussal tudnak elfogadni – és aki mellett egységesen állhatnak ki" - emelte ki a politikus. A közgazdász hangsúlyozta, Botka Lászlónak október végéig le kellene köszönnie jelöltségéről, és már ekkor is az utolsó pillanatban lennének az új, közös jelöltet kereső pártok. „Mindenki vegyen egy nagy levegőt, és üljünk le egy közös asztalhoz (…) a kormányváltás történelmi felelősségét nem szabad eljátszani. Ha ezt az ellenzéki pártok megteszik, akkor 2018 után a történelem szemétdombjára kerülnek” – figyelmeztetett Bodnár Zoltán.