Szabó Bálint: Újabb bűnöző Botka körül

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Testi sértéssel vádolta meg Szabó Bálint jogász a férfit, miután arcon vágta és lökdöste, mindezt a szegedi közgyűlés ülésén kamerák kereszttüzében. Hegyeshalmi Tibor, a közterület-felügyelet vezetője nem ismerte el a cselekményt, így hosszadalmas bírósági eljárásra számíthatunk.

Botka László bűnözőkkel veszi körül magát – jelentette ki Szabó Bálint jogász a Szegedi Járásbíróság előtt, mondván újabb, a szegedi önkormányzathoz köthető személy áll a bíróság elé. Botka László ügyvédje, Czeglédy Csaba mára börtönben ül, Szeged polgármesterének helyettesét, kabinetfőnökét és a címzetes főjegyzőt a VIP-parkolóperben vádolták meg, most pedig a közterület-felügyelet vezetője, Hegyeshalmi Tibor is a bíróságon kötött ki – közölte a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.

Testi sértés, személyes szabadság esetleges korlátozása, illetve tettleges becsületsértés miatt tett ellene feljelentést Szabó. „A márciusi közgyűlésen Botka László személyes utasítására előbb fizikailag inzultált, majd arcon vágott, végül pedig hátralökött. Ezt kép- és hangfelvételek bizonyítják. Azt várom el, hogy ismerje el a bűncselekményt, kérjen nyilvánosan bocsánatot, harmadrészt pedig azonnali hatállyal távozzon pozíciójából” – összegzett a jogász. Arra szólította fel Botka Lászlót, hogy hagyja békén Szegedet, a szegedieket, és „építse nyugodtan vagy éppen verje szét saját pártkarrierjét és pártját”.

Hegyeshalmi Tibor egyébként a 2010-es helyhatósági választásokon MSZP-s önkormányzati képviselőjelölt volt, később a párt megyei sporttagozatának elnöki posztját töltötte be. A Simon Gábor vezette országos éhségmenet dél-alföldi, illetve Csongrád megyei menetét vezette, egy időben Ujhelyi István szocialista EP-képviselő sofőrje is volt, míg jelenleg a közterület-felügyelet vezetője.

A Polgármesteri Kabinet már a sajtótájékoztató előtt közleményben reagált, azt írták, hogy valótlanságokat állít Szabó Bálint, a márciusi közgyűlésen ő követett el jogszabálysértést a közgyűlés munkájának megzavarásával, illetve leszögezték, hogy a közterület-felügyelet munkatársai a jogszabályok betartása mellett jártak el.

A sajtótájékoztatón kiosztott közleményre reagálva Szabó kijelentette, hogy semmilyen módon nem zavarta meg a közgyűlés munkáját. Visszautasította, hogy Botka László folyamatosan hazugnak és provokátornak nevezi őt, s emlékeztetett, hogy személyiségi jogi pert indított a szocialista városvezető ellen.

A Szegedi Járásbíróságon a Hegyeshalmi nem ismerte el a bűnösségét, így a magánvádas eljárásban bírósági tárgyalást tűznek ki.

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

A földművelésügyi miniszter elrendelte az import baromfihús fokozott ellenőrzését

Default thumbnail
Következő sztori

Félezer vívót várnak szombaton a Magyar Nemzeti Múzeumhoz

Legutóbbi hasonló cikkek