Közélet

Becsöngő után, fejlesztések előtt a mórahalmi iskola

Becsöngő után, fejlesztések előtt a mórahalmi iskola

2017. szeptember 1., péntek
Becsöngő után, fejlesztések előtt a mórahalmi iskola

A legnagyobb befektetés gyermekeink jövőjéért tenni – hangzott el a Móra Ferenc Általános Iskola tanévnyitóján, egyben első tanítási napján. A mórahalmi intézmény a jövőben még szebb és jobban felszerelt környezetben fogadhatja a diákokat egy eredményes pályázatnak köszönhetően.

Az új tanév mindig kíváncsisággal tölti el a kisdiákokat az évnyitón, első tanítási napon. A nyár végéhez érve már alig várják a gyermekek, hogy elújságolhassák társaiknak élményeiket, megismerjék az új pedagógusokat, új tantárgyakat.

Kazi Mária

intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, különösképpen azt a közel negyven első osztályost, akik életük újabb mérföldkövéhez érkeztek. Kitért az innováció oktatásbeli szerepére is. Elmondta, az innovációhoz tudásra, kreativitásra és akaratra van szükség. A kollégákban mindez megvan, a kollégák mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyermekeket egy sikeres felnőtt élet felé irányítsák. Az elmúlt tanítási évben a KIP-módszer és a Sakkpalota programot eredményesen alkalmazták. Elmondta, a folyamatos megújulásra eszközökre is szükség van, elképzeléseik megvalósításában a városi önkormányzat és a Szegedi Tankerületi Központ is támogatja őket. Köszönetét fejezte ki, hogy meglátták bennük a megújulásra való hajlamot, elismerik az intézményben folyó szakmai munkát. „Az intézmény nagy lehetőség előtt áll” – ismertette

B. Nagy László

fideszes országgyűlési képviselő. Kifejtette, a Móra Ferenc Általános Iskola a járás egyik legkomolyabb tradícióival és egyik legkomolyabb szakmai kínálatával rendelkező intézménye, amely kormányzati döntés értelmében egy eredményes pályázatnak köszönhetően mintegy 600 millió forintból valósíthat meg beruházást az elkövetkező időszakban. A támogatásból többek között nyolc osztály- és tizenhárom szaktanterem újulhat meg, természettudományos labort alakíthatnak ki a tetőtérben, ugyanitt négy logopédiai/fejlesztő szoba is létesülhet. Emellett megújulhat a sportcsarnok és tovább szépülhet, „zöldülhet” az iskola udvara is. Elmondta, a mórahalmi intézmény a megye egyik szellemi bástyája, itt különös figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra is. A legfontosabb, hogy mindenki a legszélesebb spektrumban elérhessen oda, hogy olyan tudással rendelkezhessen felnőtt korára, amely megfelelhet Magyarország és a nagyvilág elvárásainak. „A magyar kormány az iskolákra figyel, a családra és a gyerekekre koncentrál, így arra is, hogy minél kisebb teherrel járjon a tanévkezdés. Soha ennyi gyermek nem jutott még ingyenes tankönyvhöz és étkeztetéshez, mint ebben a tanévben fog. Idén már több mint egymillióan kapnak ingyen tankönyvet, egészen a kilencedik évfolyamig bezáróan” – emelte ki B. Nagy László, hozzátéve, jövőre 79 milliárd forintot, a rendszerváltás óta látott legmagasabb összeget fordítják gyermekétkeztetésre. Támogatják az ingyenes tankönyvi ellátást, valamint az első nyelvvizsga díjának visszatérítését is. Hozzátette, a pedagógusok bére is tovább emelkedik az új tanévtől. Az országgyűlési képviselő eredményes évet kívánt valamennyi kisdiáknak, pedagógusnak, vezetőnek.

Plesovszkiné Ujfaluczki Judit

, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója elmondta, a jövőbeli beruházásokat lehetővé tevő pályázat előélete tíz évvel ezelőtt indult, akkor, amikor az iskolának az alkotó közössége, intézményvezetővel, pedagógusokkal összefogva a homokháti kistérség szellemi műhelyeként élen járt és elindította azt a megújulást, modernizációt, amely a mai napig tart. A tankerületi központ jelölte, kandidálta a mórahalmi intézményt a pályázatra, a döntés az eddig eltel időszak pozitív eredményeinek köszönhető. Hozzátette, a pályázat elnyerése elkötelezettséget jelent további minőségi munkavégzésre, természetesen a diákok részéről is. „A tudás várában felvértezni magatokat a legjobb dolog a világon” – mondta útravalóul a gyermekeknek Plesovszkiné Ujfaluczki Judit. A város polgármestere,

Nógrádi Zoltán

elmondta, az egyik legfontosabb dolog olyan körülményeket biztosítani a gyerekeknek, hogy emberséggel felkészítsék őket a jövőjükre, a kudarcaikra és sikereikre egyaránt. Kiemelte, a mórahalmi szülői társadalom mindig is az iskola mellett állt, ez nagy értéke az intézménynek. Elmondta, a város önkormányzata az iskolavezetéssel karöltve mindent megtesz annak érdekében, hogy megfelelő módon gazdálkodjanak a kivételes pályázati lehetőséggel, ugyanis ennek eredménye hosszú évtizedeken keresztül határozza meg a város arculatát, az itt élők hangulatát, jövőképét és ezzel együtt a legdrágább értékek, a gyermekek jövőbeli lehetőségeit is. Az intézmény széles körű szabadidő tevékenységekre is biztosít lehetőséget. Az iskolai ugrókötelezés sokszínűségük egyik szirma. Az elsős kisdiákok látványos bemutató részesei lehettek a nemzetközi porondon is sikereket elérő tanulók tolmácsolásában. A legkisebbek a tanévnyitó zárásaként, az első tanítási nap megkezdése előtt egy-egy színes szélforgót vehettek át az iskola épületének kapujánál a tehetség és sokszínűség jelképeként.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.