Az ukrán oktatási törvény elleni ötpárti fellépésről dönt ma a parlament

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Országgyűlés ma szavazhat arról az ötpárti támogatással benyújtott határozati javaslatról, amely arra szólítja fel az ukrán elnököt, hogy ne írja alá az ország parlamentje által elfogadott új oktatási törvényt.

A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a településképi kézikönyvek elfogadása határidejének kitolásáról tárgyalhatnak a képviselők, amit a rögtön ezt követő határozathozatalok alatt el is fogadhatnak.

Ekkor dönthetnek az ukrán oktatási törvény elleni fellépésről is, amit a kabinet és a kormánypártok mellett valamennyi frakcióval rendelkező ellenzéki párt is benyújtóként támogat.

A Jobbik kezdeményezésére – a fenti két javaslathoz hasonlóan szintén házszabálytól eltérő gyorsasággal – módosíthatják a Büntető törvénykönyvet (Btk.), amivel egységesen 12 évre emelkedhet a korrupciós bűncselekmények elévülési határideje.

A szavazások után az illetékekről, a közjegyzőkről, a csődeljárásról, valamint a használati minták oltalmáról szóló törvények módosításáról is általános vitákat tartanak.

A parlament szerdán folytatja munkáját.

Előző sztori

Változatos programok a hódmezővásárhelyi Emlékpontban

Következő sztori

Kiemelkedő minőségű bortermés várható az idén