Közélet

Magyarország javára döntött Strasbourg

Magyarország javára döntött Strasbourg

2017. szeptember 5., kedd
Magyarország javára döntött Strasbourg

Másodfokon érvénytelenítette az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a Magyarországot a nyugdíjtörvény egyes rendelkezései miatt korábban elmarasztaló ítéletet, kimondva, hogy a vitatott szabályok nem jogsértőek - közölte a strasbourgi székhelyű törvényszék kedden.

Az ügy előzménye, hogy az öregségi nyugdíjban részesülő, de ezzel párhuzamosan a közszférában dolgozó Fábián Gyulának a törvény módosítása után felfüggesztették a nyugdíja folyósítását. A 2013. január 1-től hatályos szabályok értelmében a közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni: a továbbfoglakoztatottaknak munkaviszonyuk ideje alatt le kell mondaniuk az öregségi nyugdíjról. Ez a rendelkezés a magánszektorban dolgozókat nem érinti és a közszolgák között is különbséget tesz, az öregségi nyugdíjban részesülő miniszterekre vagy polgármesterekre például nem vonatkozik.

Fábián Gyula

2013 decemberében fordult az EJEB-hez, amely két évvel később kimondta, hogy az új szabályozás sérti a megkülönböztetés tilalmát, és így ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével. Az ügyet a magyar állam fellebbezése nyomán végül a másodfokú tanácsként működő nagykamara elé utalták, amely most megsemmisítette a korábbi ítéletet. Az EJEB fellebbviteli fóruma keddi jogerős ítéletében egyhangúlag megállapította: a nyugdíjtörvény kifogásolt rendelkezései nem sértik az egyezménynek a tulajdon védelméről szóló cikkelyét. Mint írták, a kérdéses szabályozás megfelelő egyensúlyt teremt a közérdek és az alapjogok védelme között, célja a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása. A bírói testület rámutatott, hogy mindössze ideiglenesen szüntették be a felperes nyugdíjának folyósítását, a panaszos választhatott a munkaviszony és az öregségi nyugdíj között, így valamilyen bevételi forrása mindenképp biztosított volt. A törvényszék emellett 11:6 arányban megállapította, hogy nem sérült az Emberi Jogok Európai Egyezményének a megkülönböztetés tilalmáról szóló cikke sem. Az EJEB határozatai kötelezőek az Európa Tanács 47 tagországa számára. A bíróság nagykamarája által hozott verdikt végleges, és nem megfellebbezhető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.