Közélet

Alpolgármestert és bizottsági tagokat szavaztak meg Algyőn

Alpolgármestert és bizottsági tagokat szavaztak meg Algyőn

2017. szeptember 22., péntek
Alpolgármestert és bizottsági tagokat szavaztak meg Algyőn

Gubacsi Enikőt kérte fel alpolgármesternek Molnár Áron, amit a grémium tagjai támogattak első rendes ülésükön. Bizottsági tagokat is választottak, továbbá új szervezeti és működési szabályzatot fogadtak el.

Mintegy utalva az új kezdetre, átrendezték a tanácstermet a polgármesteri hivatalban, ahol csütörtökön megtartotta első rendes ülését a képviselő-testület, mindössze egy nappal azután, hogy a Faluházban letették az esküjüket az

ünnepi alakuló ülésen

. Új szervezeti és működési szabályzatot (SZMSZ) fogadtak el, aminek a megalkotását azzal indokolta

Molnár Áron

polgármester, hogy az előző testületi többség olyan módosításokat fogadott el, amelyek egyrészt korlátozták az operatív működést, másrészt az SZMSZ nem volt összhangban más rendeletekkel.

Varga Ákos

jegyző kiegészítésként elmondta, hogy azért új szabályzat alkotása mellett döntöttek, nem pedig a korábbi módosításán, mert az előző ciklusban sok változtatást hajtott végre a testület, s könnyebb egy újat összhangba hozni az idei költségvetéssel, illetve a beszerzési szabályzattal. A dokumentumból kiderül, hogy a három meglévő bizottság új néven folytatja munkáját, továbbá azt is tartalmazza, hogy decemberben rendes ülést nem tartanak. Pontosították, hogy ki hívhat össze rendkívüli testületit, mostantól már a polgármester is kezdeményezheti azt. A grémium egyik új tagja,

Füzesy István

két pontosításra tett javaslatot, amit elfogadott a testület, így immár új SZMSZ van érvényben Algyőn. 2010 óta működik három bizottság, amin nem kívánt változtatni Molnár Áron, mint ahogy a taglétszámokon sem, ám az elnevezésüknél újat kell megszokni: Pénzügyi és Gazdaságfejlesztési, Humán és Ügyrendi, valamint Településüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság az új elnevezések. A tiszteletdíjak maradnak a 2014-ben megállapítottak, és továbbra is 5 fővel végzik munkájukat. A pénzügyi bizottság elnöke Füzesy István lett, az elnökhelyettes

Nagy Miklósné

, tagnak

Ozsváth Lászlónét

választották, míg a két nem képviselő tag

Kovácsné Kiss Krisztina

és

Németh Sándor

lett. A humán bizottság elnökének

Torma Tibornét

választották, az elnökhelyettes Füzesy István, tag

Nagy Miklósné

, míg a külsősök

Soproni Ágnes

és

Oláh Dániel

.

Balázs Zsoltot

választották meg a településüzemeltetési bizottság élére, helyettese

Bogdán Tamás

, tag

Kiss Róbert

. Ennél a bizottságnál csak egy külsős tagot választottak

Fodor Attila

személyében, a másik nem képviselő tagot a következő testületin választják meg. Ahogy már az időközi választás után is

nyilatkozta portálunknak

Molnár Áron, alpolgármesternek

Gubacsi Enikőt

javasolta, amit szintén támogatott a grémium. Algyő csatlakozik idén is a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázathoz, és azt szavazták meg, hogy a maximumot, azaz havit 5000 forintot adnak támogatásként. Gubacsi Enikő számolt be a testületnek az Algyő 20 alap felhasználásáról az ülésen. Mint elmondta, majd egy évig egyeztettek a könyvtárral, Faluházzal és civilekkel, hogy miként is ünnepeljék meg a nagyközség önállóvá válásának húszéves évfordulóját. Elmondta, hogy készült egy kiadvány, amelyik visszatekint az elmúlt két évtizedre, ám a testületnek kell rábólintania a nyomdai költségekre, hogy ne csak digitális formában legyen elérhető. Ezer darab esetén kevesebb, mint 800 forintra jönne ki egy példány a legkedvezőbb árajánlatot figyelembe véve. Egy paraván beszerzésére is javaslatot tett, amire azért van szükség, hogy a jubileumhoz kapcsolódó kiállítás minden darabját meg tudják mutatni a nagyközönségnek. Ennek költségvonzata 35.500 forint. A helyiek javasolták, hogy akárcsak tíz éve, most is óriásbográcsban főzzenek az ünnepség résztvevőinek, 1500 forintért vállalták adagonként az étel elkészítését 1000 vendégre számolva. Október elsején

Fehér Ignác

iskolaigazgató, Algyő díszpolgára sírhelyének szentelését tartják, valamint főhajtás lesz a díszpolgárok sírhelyeinél a temetőben. Gubacsi Enikő elmondta, a családtagok döntöttek arról, hogy Újszeged helyett a nagyközségben szeretnék végső nyugalomra helyezni Fehér Ignácot, a síremlék elkészítésének költségeit vállalná az önkormányzat, akárcsak a többi díszpolgár esetében, ám erről is a testületnek kellett döntenie, amit meg is tettek.

Már augusztusban kiderült

, hogy a Szivárvány Óvoda tetőszerkezetét ki kell cserélni. A korszerűsítés terve nem új keletű, két ízben is pályázott rá az önkormányzat, bizonyos összegeket el is különítettek az esetlegesen felmerülő költségekre, ám a pályázatokat tartaléklistára helyezték. Amikor az intézmény tetejére napelemeket szereltek, elmulasztották felmérni, hogy elbírja-e a szerkezet a többletsúlyt, és mostanra kiderült, hogy nem. A nyári viharok után észlelték, hogy az egyik csoportszoba beázott és a tetőn is azonnali munkálatokat kellett végezni a balesetveszély elhárítása érdekében. Ekkor megvizsgáltatták, s kiderült, nem halogatható a rekonstrukció. A napirendi pont tárgyalásakor Molnár Áron elmondta, két út van, meg lehet csinálni a tetőt és a födémet, de ahogy elbontották a tetőt, látszott, hogy más problémák is vannak, például hiányzik a vízszigetelés is, vagyis vizesek a falak kívül-belül. A kérdés, hogy maradjanak az eredeti tervnél, ami a födém és a tető felújítását tartalmazza, vagy az egész épületet felújíthatják, amihez persze költségbecslésre van szükség, és közbeszerzést is ki kell írni.

Berényi András

, a településfejlesztési és üzemeltetési csoport vezetője arról tájékoztatott, hogy ha a kisebb volumenű felújításnál maradnak, akkor a statikus véleménye szerint el kell bontani a kéményt, ami azt is maga után vonja, hogy új kazánt kell üzembe helyezni. Teljes körű rekonstrukció esetén a kazáncsere idejét ki tudják tolni, és az egész épület fűtéskorszerűsítését is kidolgoznák. Az már most látszik, hogy a belmagasság csökkenni fog, így nyílászárókat is kell cserélni az épületen, és elengedhetetlen lesz, hogy lélegző vakolat kerüljön a falakra. Ennél a verziónál természetesen a költségek is magasabbak, és közbeszerzést kell kiírni. Nagy Miklósné arról érdeklődött, hogy egy elhúzódó felújítás nem okoz-e gondot, amire Ozsváth Lászlóné elmondta, hogy megfelelően el tudták helyezni a gyerekeket, és szülők is elfogadták a helyzetet. Balázs Zsolt azt mondta, ő a teljes felújítást támogatja, nem tartja szerencsésnek, hogy a linóleum betonra van helyezve, s szerinte szükséges az elektromos hálózat átvizsgálása is. A testület végül úgy döntött, hogy a jelenleg rendelkezésre álló 8 milliós keretet 20-ra emelik, amiből nemcsak a tetőszerkezet újítható meg, illetve költségbecslést készíttetnek, hogy tudják, mennyibe is kerülne egy teljes rekonstrukció.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.