Sport

A második legjobb csapat a Hód-Úszó

A második legjobb csapat a Hód-Úszó

2017. szeptember 25., hétfő
A második legjobb csapat a Hód-Úszó

Az elmúlt hétvégén a Szentes Sprint versenyen vettek részt a Hódok. A hódmezővásárhelyi csapatból sokan betegség miatt hiányoztak, azonban a többiek helyettük is bizonyítottak. A Hód-Úszó SE az Iron Aquatics után a második helyet szerezte meg a szentesi megmérettetésen, és rengeteg éremmel térhettek haza.

A Szentes Sprint versenyen

Bajusz Andi

csapata öt versenyzővel állt rajthoz. A legeredményesebben

Rabie Ádám

szerepelt, aki 50 méter gyorson második, 50 méter mellen első helyezett lett. Mellette

Kozma Jázmin

ért el dobogós helyezést 50 méter mellúszásban, a harmadik helyet szerezte meg. A csapatból mindenki szépen teljesített,

Kopornyik Kata, Fenyvesi Lotti

és

Antal Zsófia

is helytállt a versenyen. A tizenkét nevezésből nyolc javítás, két alapidő és két egyéni csúcstól elmaradt időt úsztak a gyerekek.

Csókay Miklós

csoportjából tizenöten versenyeztek, hét fiú és nyolc lány. Sajnos a betegség hét versenyzőnél közbeszólt és két fő osztálykiránduláson is volt. Negyedik hete edz a Hód Úszó utánpótlás csapata, 23 edzés után jutottak el a szentesi Sprint versenyre. 58 rajtból 25 egyéni csúcs született, 15 alapidő és sajnos 18 rontás. „Azok az időeredmények, amelyek gyengébbek lettek az eddiginél, nem jelentenek nagy gondot, hiszen a legtöbb helyen apró, pár százados, tizedes megcsúszást jelentenek, mindössze 3 eset kivétel ez alól” –tájékoztatott Csókay Miklós. Öt érmet is sikerült begyűjteni Csókay csapatának.

Pászti Alex

(2008) 3 db ezüstöt hozott: 50 gyors, hát, pillangó.

Tót Emma

(2006) és

Hollós Fruzsina

(2008) bronzot nyert 50 mellen.

Az

Ádándi-Kiss Gyula

által irányított gyerekek közül kilenc lány, és tizenegy fiú versenyző vett részt a versenyen. A 79 rajtból 28 egyéni csúcs született.

Ugrai Panna

minden számot megnyert az évjáratában, ő is volt ezeknek a számoknak az abszolút várományosa. A felnőtt úszók közül többen teljesítettek nagyon jól, köztük említhetjük

Kendi Csabát

, és

Csókay Lenkét

, ők mind érmeket és pontokat hoztak a csapatnak. Konkrétan Ugrai Panna négy számban négy aranyat hozott, Kendi Csaba gyorson és pillangón aranyat, mellen és háton ezüstöt szerzett.

Tót Csaba

harmadik lett 50 méter mellen,

Horváth Ákos

pedig 50 méter pillangón lett harmadik. Csókay Lenke bronzérmet szerzett háton, és pillangón is harmadik lett.

Szentkereszty Cecília

többször is a negyedik helyet szerezte meg. Többen is egyéni csúcsokat úsztak köztük a legnagyobb javítást

Mag Gergő

tudhatja magáénak, 50 gyorson 30mp-en belül ért a célba. Ugyanígy

Borbás Gergő, Szabó Bence

, és

Barna Máté

is javított. A következő megmérettetés, amely nagyon komolynak ígérkezik, a II. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupa, ami október 14-15-én lesz a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.