Közélet

Rekonstruálták a világ első virágát

Rekonstruálták a világ első virágát

2017. augusztus 2., szerda
Rekonstruálták a világ első virágát

Egy új kutatás során tudósok rekonstruálták a virágok 140 millió éves evolúcióját, és közben elkészítették a világ első virágának modelljét is.

Az eFlower elnevezésű projektben 13 ország 36 tudósa vett részt, tanulmányuk a Nature Communications tudományos lapban jelent meg. Eredményeik közül az egyik legmeglepőbb, hogy az első virág új modellje nem hasonlít egyetlen korábban készített modellhez sem. Az új kutatás szerint a virágok őse erősen szimmetrikus és kétivarú volt, vagyis mind női (termőlevél), mind hím (porzószál) ivarlevelekkel, valamint több koncentrikus kört alkotó sziromhármassal rendelkezett. Ma a virágok mintegy 20 százalékának van hasonlóan három sziromleveles körökből álló pártája, a liliomféléknek két körből, a magnóliaféléknek háromból áll. Hosszú ideig úgy gondolták, hogy a virágok ősének minden szerve spirális elrendeződést mutatott. "Meglepett a végső eredmény, ami kérdésessé tesz mindent, amit korábban a virágok evolúciójáról tudtunk és tanítottunk" - idézte Jürg Schönenbergert, a Bécsi Egyetem professzorát, a kutatás egyik koordinátorát a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A projektben soha nem látott nemzetközi együttműködés keretében vetették össze első ízben a virágok szerkezetéről szóló információkat a virágos növények génelemzésen alapuló evolúciós fájának legfrissebb adataival. A virágos növények legalább 300 ezer faja a legnagyobb változatosságot mutató növénycsoport a földön. A táplálkozásra, gyógyításra és más emberi célokra használt növények szinte mindegyike ide tartozik, noha csak nagyjából 140 millió éve jelentek meg, a dinoszauruszok korának vége felé. Fajaik száma azóta látványosan megsokasodott, sokáig mégsem tudtuk, pontosan hogy történt ez a diverzifikáció. A virágzó növények eredete és korai evolúciója a biológia egyik legnagyobb rejtélye maradt, az eFlower projekt elsőként keresett erre egyszerű, valószínű forgatókönyvet, ami megmagyarázza a család sokszínűségének kialakulását és megmutatja, milyen lehetett minden virág őse.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.