Közélet

Példaértékű településként ünnepelhet Ásotthalom + FOTÓK

Példaértékű településként ünnepelhet Ásotthalom + FOTÓK

2017. augusztus 19., szombat
Példaértékű településként ünnepelhet Ásotthalom + FOTÓK
asotthalom_falunap_megnyito019kf

Egy hely, ami kiválóan megmutatja, hogy összefogással és közös célokkal egy kistelepülés is lehet sikeres. Ma tartják az immár hagyományos Falunap és Kenyéráldás Ünnepét a határ menti nagyközségben.

Ásotthalom minden évben megrendezi a nagyszabású rendezvényét, amely során azokra emlékeznek, akik egykor a sivár homokon kitartó munkájukkal, a tanyai ember szívósságával családokat telepítettek le, otthonokat teremtettek és gazdálkodni kezdtek ezen a vidéken. A program 15 órakor a Művészet határon innen és túl című kiállítás megnyitójával kezdődött, a tárlatra Királyhalomról, Hajdújárásról és Kishegyesről is érkeztek alkotók. A Szent István téren tartott Falunap és Kenyéráldás megnyitóján

B. Nagy László

köszöntötte a megjelenteket. A térség országgyűlési képviselője megköszönte a polgármester, a képviselő-testület és minden helyi lakos munkáját, hogy a település minden erejével védte és védi a határt a hazánkat és Európát terhelő migrációs nyomástól. „Magyarország a visegrádi országokkal együtt kiáll a nemzetállamok szuverenitása, érdekérvényesítése mellett, ami rendkívül fontos a megmaradásunk érdekében. Nem engedünk abból, hogy mi magunk dönthessük el, kivel akarunk együtt élni és kivel nem, hiszen meg kell őriznünk a magyarság identitását. Annak ellenére is konzekvensen képviseljük ezt az álláspontot, hogy Brüsszelből komoly kritikák és támadások érnek bennünket” – emelte ki B. Nagy László. A fideszes politikus arról is szólt, hogy az elmúlt időszak extrém időjárási körülményei jelentős gondokat okoztak az agráriumban, éppen ezért ígéretet tett arra: tájékoztatja az ásotthalmi településvezetést és a helyi mezőgazdasági termelőket, hogy milyen kártérítési forrásokat vehetnek majd igénybe. B. Nagy László az ásotthalmi beruházásokhoz is gratulált. A település önkormányzata és a helyi vállalkozók a jelenlegi adatok szerint összesen 574 millió forintnyi pályázati forrást nyertek el különböző fejlesztési célokra.

Toroczkai László

, a nagyközség jobbikos első embere példaértékűnek nevezte, hogy a településen élők a napi politikát félre tudják tenni, és a közel 4000 lakos arra törekszik, hogy Ásotthalom minél sikeresebbé váljon. Ez az a hely, amely bebizonyítja, hogy egy kormányzati országgyűlési képviselő és egy ellenzéki polgármester együtt tud működni a közös elképzelések megvalósítása érdekében. Az ünnepségen átadták az Ásotthalom Nagyközség Díszpolgára és az Ásotthalomért Érdemérem címet is. A nap programjai között bábműsor és judo bemutató is szerepel, valamint fellép Kasza Tibi, az Eklektik, valamint Koós János és Dékány Sarolta is. A Falunap és Kenyéráldás Ünnepe 22 órakor tűzijátékkal, majd utcabállal zárul.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.