Sport

Ökölvívás: nagy érdeklődés övezte az első szegedi profi gálát + FOTÓK

Ökölvívás: nagy érdeklődés övezte az első szegedi profi gálát + FOTÓK

2017. augusztus 7., hétfő
Ökölvívás: nagy érdeklődés övezte az első szegedi profi gálát + FOTÓK
boxgala031kf

Éjszakába nyúlóan repkedtek a pofonok szombaton Szeged első profi ökölvívó gáláján.

Színvonalas küzdelmeknek lehettek a szemtanúi szombaton a Rókusi körúti Tesco parkolójába kilátogató nézők, itt rendezték meg ugyanis Szeged első profi ökölvívó gáláját. Az éjszakába nyúló rendezvényen kilenc mérkőzést bonyolítottak le, szorítóba lépett többek között a K1-es Európa-bajnok

Kéri Valentina

és a kick-box világbajnok

Filó Attila

is. "Nagyon jól sikerült a gála, a szegedi versenyzők nagyszerűen szerepeltek, mindenképpen szeretnénk, ha majd lenne folytatása. Remek közönség gyűlt össze, majdnem ezren tekintették meg a küzdelmeket. Külön szeretném kiemelni

Halasi Évát

, az IBF ökölvívó világbajnokát, akinek ez volt a visszatérő mérkőzése, ami nagyon jól sikerült, hiszen megnyerte az összecsapást. Szintén vele kapcsolatos információ, hogy Szegeden folytatja a felkészülést és szeretnénk ha a jövőben itt tudna majd kötelek közé lépni akár egy címmérkőzésen is" - mondta el portálunknak

Simon Zsolt

, a gála főszervezője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.