Bulvár

Nyolc hegymászó halt meg az Alpokban a hét végén

Nyolc hegymászó halt meg az Alpokban a hét végén

2017. augusztus 27., vasárnap
Nyolc hegymászó halt meg az Alpokban a hét végén

Nyolc hegymászó vesztette életét a hét végén az osztrák, illetve azolaszországi Alpokban történt balesetekben.

Vasárnap délelőtt öt hegymászó halt meg, egy pedig súlyosan megsérült az osztrák Alpokban, Salzburg közelében - közölte Anton Voithofer, az osztrák Vöröskereszt bevetésvezetője. Az első értesülések szerint a hegymászók kötélcsoportban, vagyis egy kötélhez tartozva zuhantak le. A baleset részletei és a szerencsétlenül járt hegymászók nemzetisége egyelőre nem ismert, így nem tudják még értesíteni a hozzátartozókat sem. A bevetési erőket vasárnap délelőtt tíz órakor riasztották, öt mentőhelikopter segített a helyszínen. A súlyos sérültet, akit többszervi károsodás ért, a salzburgi kórházba szállították. Állapota jelenleg kritikus. A baleset nagyjából 2400 méterrel a tengerszint feletti magasságban történt a Zillertali-Alpokban, Zell am See járás Krimml településének közelében. A mentést nehezítette, hogy a baleset helyszínét csak gyalog lehetett megközelíteni és fennállt a veszélye a kőomlásnak is. A vasárnap délelőtti baleset az idei szezon legsúlyosabb hegyi szerencsétlensége az osztrák Alpokban. Az olasz Alpokban, a Trento autonóm megyében fekvő Presanella hegyen vasárnap két hegymászó zuhant le és vesztette életét. A 3558 méter magas hegyet egy kilencfős csapat tagjaként próbálták megmászni, de megcsúsztak a jégen és gleccserszakadékba zuhantak. Előző nap, szombaton a svájci határ közelében, a valtellinai Alpokban kőomlás ölt meg egy olasz hegymászót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.