Novák Katalin: nőhet a családok anyagi mozgástere

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

novak_katalin_gs

Nőhet a családok anyagi mozgástere a korábban kiutalt támogatásokkal – mondta az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin emlékeztetett, korábban megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások; a családi pótlék, a gyermekvédelmi segély és a gyermeknevelési támogatás. A családtámogatásokat hétfőn utalják el, míg a posta kedden kézbesíti az ellátásokat.

Az államtitkár péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a témával kapcsolatban elmondta azt is, 1,3 millió család kaphatja meg korábban a támogatásokat.

Az M1 aktuális csatorna műsorában szólt arról is, idén már a gyerekek több mint 85 százaléka ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez, a kormány egy nemrégiben hozott döntésének köszönhetően az első kilenc évfolyamon tanulók szüleinek nem kell fizetniük a kiadványokért.

Kitért arra is, hogy a gyermekek étkezéséért a családok nagyobb részének nem kell fizetnie a bölcsődékben, óvodákban és az iskolákban.

Előző sztori

Nagyobb figyelmet kell fordítani az imámokra

Következő sztori

Többen születtek, és többen is haltak meg az első félévben