Írjon nekünk

Közélet

Nem estek hanyatt Botka ötletétől a fővárosi szocialisták (FRISSÍTVE)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

botka_laszlo_varosi_kozgyules018kf

Hiába tolná saját emberét Botka Budapesten, a fővárosi MSZP-elnökség Kunhalmi Ágnesre bízná a budapesti választási bizottság vezetését – írja a Magyar Nemzet.

Friss:

A Magyar Idők a szombati cikkében arról számolt be, Botka pénteken Szegeden újságírói kérdésre azt állította, hogy egyeztetett a fővárosi MSZP-vel Tóth Józsefről, és elismerte, hogy a párt alapszabálya szerint a helyi vezetőknek kell irányítaniuk a helyi választási bizottságokat. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor hangoztatta, hogy mindemellett nagyon fontosnak tartja a budapesti választási felkészülést, hiszen itt a választók döntő többsége kormányváltást akar. – Budapesten mind a 18 választókerületet meg akarjuk nyerni, ezért kértem fel Tóth Józsefet, Budapest legsikeresebb polgármesterét, hogy koordinálja ezt a munkát. Mind Kunhalmi Ágnes és a budapesti pártvezetés, mind Tóth József biztosított arról, hogy sikeresen fognak együttműködni – állította Botka. A Népszava megszólaltatta Kunhalmit is, aki úgy fogalmazott: jó döntésnek tartja, hogy a rendszerváltás óta az egyik legsikeresebb polgármestert Botka László külön feladatra kérte fel.

A szegedi polgármester nem először lépett túl pártja alapszabályán és gyakorolt teljhatalmat. Legutóbb júniusban okozott komoly felháborodást a szocialisták között az, hogy az országos választási bizottság (ovb) – az MSZP legfőbb döntéshozó szerve a kampányban – elfogadta, hogy a párt szervezeteivel és pénzügyeivel kapcsolatos döntésekhez a jövőben Botka László jóváhagyása is kell. Mindez ugyanis ellentétes az alapszabállyal, amely rögzíti, hogy az országos párttanács dönthet országos intézmény létrehozásáról, továbbá a pártszervezetek pénzügyi támogatásának elosztási elveiről, és ez a testület véleményezi mindazon előterjesztéseket, amelyekhez pénzügyi, gazdasági hatások fűződnek. Botka azonban nem tagja a párttanácsnak, a testület munkájában az MSZP elnöke, elnökhelyettese, alelnökei, a választmány vezetői, az országgyűlési képviselőcsoport vezetői, a területi szövetségek elnökei, illetve a pártigazgató vesz részt.

Ismert: miniszterelnök-jelöltségéért cserébe Botka már korábban vétójogot követelt a 106 egyéni jelölt kiválasztásában és az országos lista felállításában. Utóbbin szocialista politikusok helyett a pártból kiugró Demeter Mártának, az Együttből kilépő Szelényi Zsuzsának és az LMP-t elhagyó Vágó Gábornak biztosítana helyet. A szegedi polgármester a jelek szerint úgy szerez már-már egyeduralmat az MSZP-ben, hogy sem az elnökségnek, sem a választmánynak, sem a parlamenti frakciónak nem tagja.

Korábban írtuk:

Budapest nem Szeged – ezt megtanulhatja Botka László is, ugyanis hiába tenné Tóth József XIII. kerületi polgármestert a fővárosi kampány vezetőjévé (egész pontosan a Botkának ellentmondani merészelő Molnár Zsolt helyére) a miniszterelnökjelölt, a budapesti MSZP-elnökség hivatalosan is megnevezte saját kampányfelelőseit – közölte a Magyar Nemzet.

A portál szerint szerdán ült össze a párt budapesti elnöksége, amely Kunhalmi Ágnest jelölte a fővárosi választási bizottság élére. A feladatok terén a jelenlegi javaslatból kimaradt Tóth József neve, de a döntést még jóvá kell hagynia a budapesti párttanácsnak is.

A Magyar Nemzet szerint a budapesti MSZP továbbra is határozottan kitart amellett, hogy teljes körű összefogásra van szükség, vagyis nem vetik el az együttműködést Gyurcsány Ferenccel, ami viszont Botka számára nem vállalható.

Az MSZP-n belül többen arra várnak már, hogy Botka változtasson a stratégiáján és kiegyezzen párton belül és párton kívül is mindenkivel. Erre azért is szükség lenne, mert a közvélemény-kutatások szerint az MSZP nagy reménysége nemhogy nem hozott potenciális szavazókat, hanem ámokfutása csökkentette a párt támogatottságát.

Közélet

Nemesi Pál: Családi Piknik az Északi Városrészen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Közélet

Megrongálták a Dugonics téri ülőalkalmatosságokat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Ráadásul tele vannak szeméttel.

Tovább olvasom

Hírzóna

Baleseti szimulációt tartanak Szegeden az autómentes nap keretében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szeptember 20-án 11 órai kezdettel, a Huszár Mátyás rakparton.

Tovább olvasom

Aktuál