Közélet

Molnár Zsolt: baráti hangulatú volt a megbeszélés Botka Lászlóval

Molnár Zsolt: baráti hangulatú volt a megbeszélés Botka Lászlóval

2017. augusztus 1., kedd
Molnár Zsolt: baráti hangulatú volt a megbeszélés Botka Lászlóval
botka_molnar003kf

Baráti hangulatúnak nevezte Molnár Zsolt szocialista elnökségi tag a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden azt a megbeszélést, amelyet előző nap folytatott az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.

A találkozót

azután tartották, hogy

Botka László

egy múlt heti interjúban az MSZP álláspontjával ellentétesnek minősítette

Molnár Zsoltnak

a szövetségi politikával kapcsolatos nyilatkozatát. Válaszul Molnár Zsolt abszurdnak nevezte, amit a miniszterelnök-jelölt mondott. Molnár Zsolt kedden azt hangsúlyozta: nem személyes konfliktusról volt szó, és a baráti hangulatú megbeszélésen kompromisszumok születtek. Kérdésre válaszolva elmondta: nem volt fenyegetés, presszió, Botka Lászlóval kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: köztük nincs egyetlen elvarratlan szál sem. A politikus megerősítette azt a sajtóhírt, amely szerint hónapokkal ezelőtt elvesztette a laptopját egy repülőgépen Madridban. Közölte: a konzulátus közbenjárására visszakapta a számítógépet. Molnár Zsolt elmondta: a laptopon minősített információt nem tárolt, és a gépet több kód is védte. Ugyancsak a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában

Kiszelly Zoltán

politológus arról beszélt, hogy az MSZP-nek továbbra is választ kell adnia arra az irányvitára, miszerint külön, vagy más pártokkal összefogva indul a választáson. Kiszelly Zoltán szerint Molnár Zsolt "beállt ismét a sorba", ettől azonban probléma nem változik. "Azzal, hogy egy fügefalevéllel elfedik a problémát, szőnyeg alá söprik, attól még az irányvita fennáll " - fogalmazott a politológus, aki hibának nevezte, hogy ebben a kérdésben, fél évvel a választások előtt, még nem döntött az ellenzéki párt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.