Közélet

Merkel még nem akar azon gondolkodni, kivel lépne koalícióra

Merkel még nem akar azon gondolkodni, kivel lépne koalícióra

2017. augusztus 14., hétfő
Merkel még nem akar azon gondolkodni, kivel lépne koalícióra

Angela Merkel német kancellár a kampány alatt még nem akar azon gondolkodni, kivel lépne koalícióra a szeptember 24-ei szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások után. A német kormányfő a Phoenix közszolgálati televízió és a Deutschlandfunk közszolgálati rádiócsatorna közös politikai fórumán kijelentette, egyelőre mindenki saját magáért küzd.

A hétfő este adásba kerülő beszélgetés előzetesen közölt részletei szerint annyit leszögezett a kancellár, hogy a Német Szociáldemokrata Párttól (SPD) balra álló Baloldallal (Die Linke), valamint a Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) és bajor testvérpártjától a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra álló parlamenten kívüli Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párttal semmiképp sem kormányozna együtt. Merkel az interjúban arról is beszélt, hogy nem szokása lebecsülni a vetélytársait, így "nem veszi félvállról" ellenfelét, az SPD jelöltjét, Martin Schulzot sem annak ellenére, hogy a felmérések szerint a CDU/CSU vezet a választási kampányban. A már 12 éve hivatalban lévő kancellár megerősítette azt is, hogy megválasztása esetén kitölti a következő négyéves periódust. Kitérő választ adott viszont arra a kérdésre, hogy ki léphet majd egyszer a helyére. A német kormányfő sajnálatosnak nevezte az Európai Unió (EU) tagországai közötti véleményeltérést a bevándorláspolitikáról, de kijelentette, hogy továbbra is a menekültek igazságos elosztásáért fog harcolni. A kancellár szerint nem élhetnek nyugodtan az emberek Európában, ha nem foglalkoznak a szomszédjaikkal, amelyek közé Afrika is tartozik. A cél továbbra is az, hogy alternatív lehetőségek felmutatásával megakadályozzuk az afrikaiakat abban, hogy Európába jöjjenek - mondta Merkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.