Kiegyensúlyozott tanévre készülnek + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az új tanévet érintő legfontosabb változásokra, fejlesztésekre, kihívásokra és a kitűzött célokra irányították a figyelmet a Csongrád megyei Szakmai Tanévnyitó Konferencián.

Az élethosszig tartó tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet köszöntőbeszédében Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. A megye legfontosabb feladatai között említette a terület- és településfejlesztés, gazdaságfejlesztés és a munkahelyteremtés kérdéskörét. Hangsúlyozta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül a munkaerőpiaci egyensúly megteremtéséhez egy képzési paktum járulhat hozzá, amelyben a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal ernyőszervezetként áll a rendszerben. Az önkormányzatok, polgármesterek, vállalkozók, munkavállalók pontos információval szolgálnak a munkaerőpiacról, amit alapul véve egy olyan rendszert állítanak fel, melyben a felnőttképzés célzottan reagál a piaci helyzetre.

„Az életen áttartó tanulásnak, avagy a lifelong learning tevékenységnek az életünk részét kell képeznie. Aki ebben a rendszerben szerepet vállal, az képes arra is, hogy átformálja az életét. Gyermekeinket úgy kell elindítani az életpályára, hogy tudják első pillanattól kezdve, hogy nem befejeztek egy fejezetet az életükből, hanem most nyitották azt meg. A megszerzett egyszeri és „lemért” tudás kevés lehet ahhoz, hogy boldoguljanak. A képzési rendszer felállítójának is olyan megoldásokat kell nyújtania, amelynek hatása van a gazdaságra, a térségre” – emelte ki Kakas Béla. A közgyűlés elnöke megjegyezte, napjainkra az iskolába kerülő első osztályos gyermekek otthonosan mozognak a technikai eszközökkel felszerelt világban. A pedagógusok részéről is éppen ezért fontos az életen át tartó tanulás, hogy ennek jelszavával képesek legyenek felvenni az új kihívásokat. Véleménye szerint, az oktatásban különös figyelmet kell fordítani a gyermekközpontú oktatás és a tehetséggondozás kérdésére, segíteni kell a gyermekeket a társas viselkedési formák kialakításában. A pedagógusokat ebben a munkában támogatni kell. Az elnök zárásként elmondta, az új tanévben átlagosan 3,4 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. Az elmúlt fejlesztési ciklusban az iskolák megszépülhettek, jelenleg a bölcsődék és óvodák programja van folyamatban. Az 1-9. évfolyamosoknak ingyenes tankönyv jár, valamint egyre több gyermek ingyen kapja az ebédet is. Úgy véli, jó úton járnak, ez a jó irány.

Lebanov József, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatási Államtitkárság főosztályvezetője a köznevelés helyzetére és a fejlesztés irányaira tért ki. Ismertette, a 2018-2020 közötti időszak célkitűzéseibe vették az új tankönyvek életre hívását a sajátos nevelési igényű és a nemzetiségű tanulók részére. A következő három évben 894 taneszköz hosszabbítása, átdolgozása, illetve fejlesztése zajlik. Elmondta, a korábbi évek tapasztalatai alapján eredményes volt a „Témahét” az intézményekben, az idei tanévben a program központjába olyan témákat állítanak, amelyek a „fogyasztóvédelem” területét fedik le, hasznos információkat nyújtva a gyermekeknek. Emellett a Határtalanul Program is az intézmények rendelkezésére áll, szintén népszerűségnek örvend. Lebanov József ismertette, elkészült az új Nemzeti Alaptanterv (Nat) szakmai koncepciója, amely kijelölte a tantervi kereteket és a fejlesztés pedagógiai-pszichológiai irányvonalait. A koncepciót a kormány a tavasszal elfogadta. Az új Nemzeti alaptanterv kidolgozására Csépe Valéria miniszteri biztost kérték fel, a koncepció társadalmi egyeztetése jelenleg is zajlik. Kiemelte, 2017-ben a nem pedagógus végzettségű nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozók bértömege tíz százalékkal nő, ebből hét százalékkal minden dolgozó bére nő, a fennmaradó három százalékot munkáltatói döntés alapján kaphatják meg a munkavállalók. A főosztályvezető az országos szinten számos intézményt érintő infrastrukturális fejlesztések ismertetését követően elmondta, az elvégzett munkát figyelembe véve kiegyensúlyozott tanévre számít. Az eseményen az oktatásban, az oktatásért dolgozó szakemberek előadásai mellett ünnepi műsorral léptek fel a Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulói.

no images were found

Előző sztori

Szijjártó: fontos szövetségesünk Dánia

Következő sztori

Pesti Srácok: Elszólta magát Botka – ő sem hisz a győzelmében