Írjon nekünk

Gazdaság

Idén közel 4,1 millió mázsa szőlőtermés várható

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A hegyközségektől összegyűjtött, fürtszám és fürttömeg alapján végzett becslések alapján országosan közel 4,1 millió mázsa szőlőtermés várható, amelyből mintegy 2,9 millió hektoliter seprős újbor készülhet – közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) kedden az MTI-vel.

A HNT elkészítette a 2017. évi szüretre vonatkozó szőlőár-prognózisát, amely szerint az árak kilogrammonként 64 és 164 forint között szóródnak, fajtától és régiótól függően.

Közölték, hogy az előző évektől eltérően az idei előrejelzés szőlő fajtakörre részletezve, borrégiós bontásban tartalmazza az árakra vonatkozó becslést. A folyamatosan frissülő adatok a HNT weboldaláról is letölthetők. Az árprognózist figyelembe véve kell meghatározniuk a szőlő felvásárlási árát azoknak a szőlőtermelőknek, borászatoknak és felvásárlóknak, akik 10 tonna feletti mennyiségben értékesítenek vagy vásárolnak fel borszőlőt, de szerződésben nem rögzítették az ármeghatározás módját és nem tettek közzé nyilvános árajánlatot.

A közlemény szerint a téli fagyot a visszajelzések alapján jellemzően jól vészelték át a szőlőtőkék, egyes borvidékeken és egyes fajták esetében azonban jelentős kárt okozott a késő tavaszi fagy. Az idei évben néhány borvidéket az átlagosnál erősebb intenzitású jégkár is sújtott, ami helyi szinten fokozhatja a keresletet. A termésbecslés és a valós terméseredmények közötti különbségeket az időjárás alakulása várhatóan tovább fogja módosítani. A kilátások ebből a szempontból jelenleg inkább pozitívak – írták.

Hírzóna

Adómentességet kapnak a méhészek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az eladott termékek után szja-mentességet kapnak az ágazat szereplői.

Tovább olvasom

Hírzóna

Továbbra is vonzó úti cél Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Országosan a 18. leglátogatottabb város.

Tovább olvasom

Hírzóna

Két hónappal tovább lehet beváltani a rezsiutalványokat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Így május végéig lehet felhasználni azokat.

Tovább olvasom

Aktuál