Egyetem

Háromszáz program a Kutatók Éjszakáján az SZTE szervezésében

Háromszáz program a Kutatók Éjszakáján az SZTE szervezésében

2017. augusztus 31., csütörtök
Háromszáz program a Kutatók Éjszakáján az SZTE szervezésében

Máskor nem látogatható helyszínek nyílnak meg, a természettudomány, a társadalomtudomány az élettudományok érdekes területeit ismerhetik meg, látványos előadások és laborlátogatások részesei lehetnek azok, akik részt vesznek az idei Kutatók Éjszakája Szegedi Tudományegyetem szervezte programjain Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Minden rendezvény ingyenes.

A Szegedi Tudományegyetem minden eddiginél több oktatója, kutatója és hallgatója szervezi a Kutatók Éjszakája szegedi és hódmezővásárhelyi programjait. Az érdeklődőket – az óvódásoktól a felnőttekig – 2017. szeptember 29-én délután négy és éjfél között várják mintegy 300 programmal csaknem száz helyszínen. A kutatók ünnepe a Kutatók Éjszakája: az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. A programok látogatásához tudományos előképzettség nem szükséges. Az SZTE idei programjai között találhatók korhatárosak – 16 éven felülieknek szólók -, emellett újdonság, hogy az egyes helyszínek befogadóképességét is feltüntették. A

szegedi programok

és a

hódmezővásárhelyi kínálat

egyaránt megtalálhatóak a honlapon, ahogyan a

szegedi

és

vásárhelyi

főszereplők – kutatók, oktatók, hallgatók – bemutatkozói is. Az esemény szervezői folyamatosan jelentkeznek friss hírekkel a

Facebookon

. A regisztrációköteles programokra szeptember 8-án pénteken 0 órától lehet jelentkezni a Kutatók Éjszakája honlapján – érdemes gyorsnak lenni, mert a helyek hamar elkelnek. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága idén is elkészíti a nyomtatott programfüzetet, amelyet szeptember második felében kapnak meg a szegedi és vásárhelyi általános és középiskolák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.