Közélet

Háromszáz milliárd forint a Kisfaludy szállásfejlesztési programra

Háromszáz milliárd forint a Kisfaludy szállásfejlesztési programra

2017. augusztus 19., szombat
Háromszáz milliárd forint a Kisfaludy szállásfejlesztési programra

A kormány stratégiai célja a turizmus jövedelemtermelő képességének erősítése, azaz a külföldi turisták tartózkodási idejének meghosszabbítása és költésük növelése, ennek érdekében egyetért a 2030-ig tartó, 300 milliárd forintos Kisfaludy szállásfejlesztési konstrukcióval - derül ki a kormány Magyar Közlönyben pénteken közzétett határozatából.

A határozat szerint a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszternek gondoskodnia kell arról, hogy a turisztikai fejlesztések (szálláshelyfejlesztés) finanszírozása érdekében 2019-2030-ig évenként 10 milliárd forint, valamint a kiemelt turisztikai fejlesztési térségek turisztikai projektjeinek finanszírozása érdekében a szükséges források rendelkezésre álljanak 2019-2030. évi központi költségvetésben a turisztikai fejlesztési célelőirányzat javára. Ennek határideje az adott évi költségvetés tervezése. A kormány jóváhagyta, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter, illetve kijelölése esetén a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a célelőirányzat terhére, a turisztikai fejlesztések finanszírozása érdekében legfeljebb 120 milliárd forint összegben, a kiemelt turisztikai fejlesztési térségek turisztikai projektjeinek finanszírozása érdekében pedig legfeljebb 136,8 milliárd forint összegben előzetesen kötelezettséget vállaljon. A kormány a 2019-2030-as időszakban az évenkénti kötelezettségvállalás felső korlátját 21,4 milliárd forintban állapította meg, és rögzítette, hogy az első ütemben, azaz 2017-2018-ban a szálláshely-felújításra biztosított forrás évi 10 milliárd forint, amely kizárólag a Budapesten kívüli, kis és közepes méretű szálláshelyek fejlesztésére használható fel, nagy hotelek fejlesztésére nem. A nemzeti fejlesztési miniszternek november 15-ig - az MTÜ bevonásával - előterjesztést kell készítenie a Budapestet körülölelő turisztikai gyűrűről szóló javaslatról. A témában korábban

itt írtunk

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.