Felülmúlta a várakozásokat a búzatermés

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az időjárás viszontagságai ellenére a várakozásokat felülmúlta az idei búzatermés – mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökségi szóvivője az aratás befejezését követően az M1 aktuális csatornán szerdán.

Hozzátette: a gazdálkodók elégedettek, bár a termésátlagokban elég nagy a szórás országszerte, nagy termésátlagot a nyugati országrészben sikerült elérni. Az idei és a jövő évi termés elegendő az élelmezéshez – jegyezte meg.

A nyári aratási munkák befejelődtek az országban, őszi búzából mintegy 5 millió tonna termett összesen – közölte a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára múlt szerdán Budapesten. Czerván György az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követően közölte: az országos termésátlag 5,2 tonna volt hektáronként, így a 958 ezer hektáros területről mintegy 5 millió tonna termést takarítottak be. A betakarított búza mennyisége 4 százalékkal kevesebb a tavalyinál.

Előző sztori

Kötelező lesz az egyenruha viselése a szerbiai általános iskolákban

Következő sztori

Fidesz: míg a kormánypártok tisztelik az időseket, a Jobbik és annak elnöke csak sértegeti őket