Novemberi Szerencsenapok Extra

Családi vita fajult el a Szamos utcában (FRISSÍTVE)

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kekfeny_rendorseg_szirena

A rendőrségnek és a mentőknek is akadt dolguk. Rövid időn belül helyreállt a rend.

Este tíz óra után rendőrjármű és mentőautó szirénázása verte fel a csendet József Attila sugárúton. A SZEGEDma információi szerint egy családi vita ért csúnya véget egy Szamos utcai vendéglátóhelyen, a szóváltást fizikai erővel fejezték be. 22 óra 45 perckor már helyreállt a rend, sem a rendőrautó, sem a mentő nem tartózkodott a helyszínen.

Egy másik szemtanú szerint nem családi vita történt, hanem két, magát erősnek gondoló férfi verekedett össze. Az egyik a másikkal lévő nőt is bántalmazta. „Rengeteg jó fizikumú férfi tartózkodott a közelben, de csak én, mint nő mentem oda segíteni. A srác, akire ráhívtuk a mentőt, ájultan feküdt. A másik férfi elmenekült, de tudják, ki volt, gondolom, már előállították” – osztotta meg portálunkkal.

Bővebb információkért megkerestük a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot.

Default thumbnail
Előző sztori

Az adó- és vámhatóság 4,8 milliárd forintot kap a törvényszéki végrehajtás átvételére

Következő sztori

Csík János: A népzenében benne van a nemzet öröme és bánata

Legutóbbi hasonló cikkek