Közélet

Arad megye varázslatos tájain jártunk

Arad megye varázslatos tájain jártunk

2017. augusztus 4., péntek
Arad megye varázslatos tájain jártunk
arad

Az utazás az egyetlen pénzen megvehető dolog, amely gazdagabbá tesz – tartja a mondás. Csongrád megye a szerb és a román határ közelségéből eredően tovább építkezhet a turisztika területén, határon átnyúló összefogással még közelebb kerülhetnek az országrészek gazdasági, infrastrukturális, turisztikai és kulturális értékei egymáshoz.

Gondolták, hogy alig néhány kilométerre a magyar határtól homokos vízparton hűsölhetnek, kiváló borokat kóstolhatnak, vagy éppen felidézhetik a XX. századi kötöttpályás tömegközlekedés emlékeit? Arad megye számos látnivalóval várja a turistákat, amelyek megismertetéséért sokat tesz többek között a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság (DKMT) és az Arad Megyei Tanács is.

A Zöld Nyíl robog tovább

Az Aradtól mindössze 22 kilométerre fekvő Gyorok (Ghioroc) települést villamosított HÉV kötötte össze a megyeszékhellyel, amely tovább vezetett Pankotára, valamint Máriaradnára (Radna). A Gyorokot Araddal összekötő vonalat 1906-ban adták át, 1912-ben villamosították és egészen 1992-ig üzemelt. Napjainkban az Arad és Gyorok vonalon ismét villamoskocsik járnak az aradi villamoshálózat részeként. Hogy az egykoron forgalmas és közkedvelt közlekedési útvonalat és a XX. század eleji járat emlékezetét megőrizzék, az 1990-es évek közepén az egyik motorvagont helyreállították, ügyelve annak eredeti hangulatának megtartására, noha kívülről már szürke színt kapott az akkoriban Zöld Nyíl névre keresztelt villamos. A történelmi jelentőségű, teljesen újjáépített Ganz-motorkocsis nosztalgiajárat az idei évtől heti rendszerességgel közlekedik a turisták megelégelésére Arad és Gyorok között. A végállomást jelentő egykori kocsiszín és áramátalakító épületében villamosmúzeumot alakítottak ki.

vasut2

A szőlőhegyek árnyékában

Gyorok településen Szőlő- és Bormúzeum (Muzeul Viei şi Vinului) is található, amely méltó emléket állít a térségi szőlőtermesztés és a borászat hagyományai előtt. A múlt részleteit fényképek és használati tárgyak, felszerelések elevenítik meg. A Ménesi Borvidék (Ménes-Hegyalja, Miniş-Măderat) méltán híres finom borairól. A történelmi századok során többek között a Grassalkovich, a Hatvany, a Bánffy, a Rákóczi, a Bohus, a Báthory és a Haraszthy család szőlőbirtokai voltak itt. A borvidék büszkeségének a kadarkát tartják. A festői környezetet és a helyi gasztronómiai különlegességek kavalkádját a gyoroki tó tengerpartot idéző látképe teszi teljessé.

bor

II. János Pál pápa ruházta fel a kis bazilika címmel

Barokk stílusú, kéttornyos ferences rendi templom, a történelmi Magyarország egyik legfontosabb Mária-kegyhelye a máriaradnai kegytemplom. A Maros mente, a Bánság és a szegedi nagytáj központi búcsújáró temploma, a fennmaradt elbeszélések szerint csodák helyszíne. A hívek és a látogatók sorát többek között magyarok, csehek, bolgárok, horvátok és románok teszik ki. A közhit úgy tartja, hogy az oltár részét képező Szűz Mária-kegyképnek köszönhetően sokan nyerték vissza egészségüket, melyek emlékét a meggyógyult testrészeiket ábrázoló, hálájuk jeléül odaajándékozott tárgyak is őriznek a létesítmény falain belül. A kolostort 1327-ben alapították, az egyház kultuszhellyé 1750-ben nyilvánította.

kolostor

Arad, a szabadság jelképének otthona

Zala György monumentális alkotását, a Szabadság-szobrot 1890-ben avatták fel az aradi vértanúk emlékére a Szabadság téren. A szobrot 1925-ben eltávolították a térről, majd több évtizedet követően 2004-ben újraállították a mai Megbékélés parkjában, szemben vele, a park másik pontján felhúzott kilenc méter magas diadalív társaságában, amely Avram Iancu és más forradalmárok előtt állít emléket. A császári bosszúállás jegyében 1849. október 6-án kivégeztették Aradon a magyar honvédsereg egy altábornagyát, tizenegy tábornokát és egy ezredesét. Kossuth Lajos az események után úgy fogalmazott: „Arad a magyar golgota.”. A településen emlékhelyekkel, szobrokkal és kiállítással tisztelegnek a hősök előtt. Az Arad Megyei Múzeumban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeiből állandó kiállítást rendeztek be, ahol többek között megtekinthető Kossuth Lajos pipája, gróf Leiningen-Westerburg Károly szívurnája, vagy éppen Damjanich János tábornok mankója is.

szobor

A Maroson át is vezet út Pécskára

Aradról vadregényes vízitúrával is átérhetünk az idilli Pécskára (Pecica). A Maros-ártér Natúrpark (Parcul Natural Lunca Mureșului) területe a Maros alsó folyásának árterét foglalja magába. Növényzetét nagy kiterjedésű keményfaligetek jellemzik, a legelterjedtebb fajok a keskenylevelű kőris a kocsányos tölgy. A természetkedvelők előszeretettel járják Pécskát és környékét. A város közigazgatási területén 3765 hektárnyi terület található a természetvédelmi területből. A településen határmenti együttműködés keretében lehetőség adódott a Csongrád megyei Mórahalom önkormányzatával közösen benyújtott Ecorehab nevű uniós pályázat keretében első ütemben egy bivalyfarm létesítésére, majd második lépésben egy látogatói központ megépítésére és egy kerékpárkölcsönző felszerelésére. A program részét képezi megismertetni az idelátogatókkal a vidéki élet, az állattartás szépségeit, valamint bemutatni a régen használt eszközöket. A projekt rehabilitációs részeként az állatok legeltetése által a Maros-ártér Natúrpark érintett területén az idegen növényzet kipusztul, míg a farmon az őshonos növények újraéledhetnek. Az objektumban környezettudatos nevelést és ökoturizmust népszerűsítő tevékenységet folytatnak, iskolai tanórákat is tartanak, hogy a gyermekek testközelből ismerjék meg környezetük szépségeit. A látogatóközpont kialakítását és működtetését tekintve is környezettudatos, a füvesített tetőszerkezete szinte beleolvad a tájba.

pecska

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.