Közélet

Államalapító királyunkat ünnepli Csongrád megye

Államalapító királyunkat ünnepli Csongrád megye

2017. augusztus 19., szombat
Államalapító királyunkat ünnepli Csongrád megye
aug20_varosi_unnepseg008kf

Kenyérszenteléssel, másutt tűzijátékkal fűszerezett falunappal ünneplik augusztus 20-át. Csongrád megyei programok közül szemezgettünk.

Szegeden

a központi városi ünnepséget augusztus 20-án 11 órakor tartják a Széchenyi téren, az új kenyeret

Kiss-Rigó László

megyéspüspök áldja meg. Vasárnap rendezik meg a IV. Dorozsmai Családi Napot, amelynek keretében 10 órakor emlékeznek államalapító szent királyunkra. A Huszár Mátyás rakparton pedig a RakpartFeszt – Kézműves Sörünnep keretében 14 órakor kezdődik az ünnepi műsor, 21 órakor pedig tűzijátékot tartanak. További részletek

ITT

találhatóak. Szegednél maradva, a

Sárgán

a halászléfőző tudományukat mérhetik össze a XII. Tisza-parti Szent István Népünnepély résztvevői nemzeti ünnepünkön. A szervezők minden évben törekednek a megújulásra, ezúttal államalapító királyunk előtt egy kiállítással is tisztelegnek

Szanka József

petőfitelepi magángyűjtő jóvoltából, aki az augusztus 20-ához köthető relikviái mellett bemutatja a tápéi és a szegedi horgászat múltját is. A Szent István napi áldást délben

Száva Szabolcs

, Tápé és Petőfitelep plébánosa osztja, majd a rendezvény ünnepi szónokának,

Turi-Kovács Béla

országgyűlési képviselőnek a gondolatait hallgathatják meg a vendégek. Részletesebben

ITT

írtunk a rendezvényről. Az

Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

ad otthont a Csongrád megyei Szent István napnak. A szervezők az ország születésnapja alkalmából egész napos látványos programmal készülnek. Hagyományőrző és modern technikát felvonultató katonai bemutatók, megyei civil értékek tárháza, nomád park, élő skanzen és az Európában fellelhető magyar emlékeket bemutató kiállítás egyaránt várja az itt ünneplőket. A magyar államiság bölcsőjének számító emlékhelyen a vasárnap 13 órakor kezdődő ünnepség szónoka

Gulyás Gergely

, a Magyar Országgyűlés törvényhozásért felelős alelnöke lesz. Részletesebben

ITT

tájékozódhat a programokról.

Hódmezővásárhelyen

a Szent István Király-templom megáldásának 80. évfordulóját ünnepli a vásárhelyi plébániaközösség. Augusztus 19-én, szombaton 15 órától a Szent Korona másolatát a Székelykaputól a Szent István király-templomig kísérik a magyar királyi koronaőrök és a Pálffy Huszár Egyesület tagjai. 17 órától Búcsúi Szentmisét celebrál

Böjte Csaba

, a szentmise ideje alatt gyónásra is van lehetőség. Ezután Eucharisztikus körmenet lesz a téren a Szent Korona másával. 18 órától városi ünnepséget tartanak a Szent István téren, az Új Kenyeret Böjte Csaba és

Bán Csaba

, az Ótemplomi református gyülekezet lelkésze áldja meg. Augusztus 20-án, vasárnap Búcsúi Szentmisét celebrál

Nagy Róbert

, szeged-szőregi plébános 09.30-tól, majd közösségi napot tartanak a plébániakertben. A részletek

ITT

olvashatóak.

Mórahalmon

Szent István Kenyere Búcsút tartanak szombaton, amelyre a Szeged-Csanádi Egyházmegye és az önkormányzat a Homokhátság egyházközségeinek minden tagját invitálja. Az est 18.30 órakor

Kovács Nóri

, a Népművészet Ifjú Mestere díjjal kitüntetett énekesnő és a Motiva zenekar ősi, népzenei gyökereinket felidéző koncertjével kezdődik a templomkertben. A 19.30 órakor kezdődő szentmise keretében

Kiss-Rigó László

megyéspüspök az államalapító szent király tiszteletére megszenteli az új kenyereket, hogy a közösségtudat, az összetartozás, az együttes munka és a közjóért vállalt felelősség kifejezői legyenek a térségben élő emberek számára. A misén közreműködnek a kisteleki kórus tagjai. A szentmisét követően fáklyás körmenet indul a belvároson keresztül az Aranyszöm Rendezvényház udvarába, ahol minden zarándokot vacsorával látunk vendégül.

Ásotthalom

augusztus 19-én ünnepel. 15 órakor Kézművesség határon innen és túl címmel kiállítás nyílik a művelődési házban, 16 órakor

B. Nagy László

, a térség országgyűlési képviselője, majd

Toroczkai László

polgármester mond köszöntőt. A kenyéráldás után kitüntető címeket adnak át és köszöntik a jubiláns házasokat, 17.45-től a Grimask Színház Kalandra fel! című bábjátékát tekinthetik meg az érdeklődők. 19 órakor

Kasza Tibi

lép színpadra, Bruti stand up humorista is szórakoztatja az egybegyűlteket, az Eklekzik zenekar után pedig

Koós János

és

Dékány Sarolta

koncert lesz.

Ruzsán

augusztus 20-án 10 órakor az Alkotmány téri Szent István szobornál tartanak emlékműsort, amit koszorúzás követ. 11 órakor szentmise és kenyérszentelés lesz a templomban, a misét

Negyela Zoltán

plébániai kormányzó celebrálja.

Pusztamérgesen

augusztus 20-án 10 órakor megemlékezést tartanak a kopjafánál, műsort adnak a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola tanulói és az Őszikék Nyugdíjas Klub tagjai.

Papp Sándor

polgármester köszöntője után koszorúzást tartanak, majd 11-kor ünnepi mise kezdődik, amelynek celebránsa

Janes Zoltán

zákányszéki plébános lesz.

Algyő

vasárnap a Fő téren ünnepel, 16.30-kor köszöntőt mond

Molnár Áron

polgármester, majd kenyérszentelés lesz. A VIII. „Miénk a tér” rendezvényen fellépnek: Kis Vackor-, Nagy Vackor Tánccsoport és a Tarabuka Kórus (Kelebija); Csólyospálosi Tamburás Együttes; Hunyai Nyugdíjas Klub; Koprivanacz Lilla (Dusnok); Tápéi Ifjú Citerások; Szeged Linedance Klub; Ritmus Tánc- és Fitnesz Stúdió; Szépkorúak Tánccsoportja (Hódmezővásárhely), valamint algyői csoportok. Utcabál is lesz

Fábián Péterrel

, majd 21 órakor tűzijátékkal zárul a program.

Szatymazon

vasárnap 16.30-kor a Pavane történelmi zászlóforgatók bevonulásával és műsorával kezdődik a program, 17 órakor ünnepi köszöntő hangzik el, majd

Kálmán Gábor

történész emlékező gondolatait hallgathatják meg az egybegyűltek. 18 órakor 6 pékség termékeiből kenyérkiállítás nyílik, valamint lesz kenyérsütés, kenyérszentelés és kenyérvásár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.