A rockzene „legjeit” idézték fel a műhelytáborban + FOTÓK



Műhelymunka és örömzene – Rocktörténeti Műhelytáborban ismerkedtek a résztvevők a rockzene történetével, bővítették tudástárukat és építették kapcsolataikat. Természetesen a közös zenélés sem maradhatott el a program három napja alatt.
A rockzene szerelmeseinek nyújtottak tartalmas kikapcsolódást augusztus 10-12. között a szegedi Tisza Gyöngyénél megrendezett Rocktörténeti Műhelytáborban. A Védőháló Egyesület által korábban életre keltett Rocktörténeti Alkotó- és Műhelytáborok folytatásaként kezdeményezték a szervezők, emellett köthető a Szegedi Tudományegyetem több mint tízéves múltra visszatekintő rocktörténeti kurzusához és a Premier Művészeti Szakgimnázium zenetörténeti képzéséhez is. A sokak által Dr. Rock néven ismert
Pleskonics András
elmondta, nyári „szabadegyetem” jelleggel álmodta meg a műhelytábor gondolatát, a nyári időszakban is lehetőséget adva a zenekedvelőknek a kikapcsolódásra, a közösségi élményszerzésre. „A kezdeményezés már közel tíz évre nyúlik vissza több helyszínt átölelően. Ez egyben köszönetnyilvánítás a részemről azoknak, akik támogatják az értékmentési törekvéseimet, amely a minőségi zenék, közöttük a szegedi zenék megőrzését is szolgálja. A műhelytáborban a huszadik századi egyetemes zenetörténetet idéztük fel. Elsősorban azokat szólítottuk meg, akik kötődnek az egyetemi kurzushoz, a szegedi IH Rendezvényközpont Dr. Rock Klubja, a Szegedi Zenészek Társasága, valamint a korábbi Összművészeti Össztűz programok és a szegedi Szurdi Zsolt Városi Rock Klub érdeklődő, aktív zenész és zenerajongó köreihez.
Bíró János
barátom és még sok támogató állt a kezdeményezésünk mellé, például egy hangszerüzlet felajánlásnak köszönhetően hangszereket, hangtechnikát is tudtunk biztosítani a zenészeknek, akik kedvükre játszhattak is” – ismertette Pleskonics András szervező. Elmondta még, hogy örömére a társművészetek is megjelentek, az idei táborban képzőművészek örökítették meg a zenélő társaságot.

Dr. Rock mottójaként megemlítette: „Ha jó zenét hallgatna mindenki, nem lennének nemzedéki problémák". Elmondta, a zene nem divat kérdése, hiszen a minőségi zene fennmarad, míg a többi a feledés homályába réved. Ő maga minél több „jó” zenét igyekezett megmutatni az alkotótábor résztvevőinek. Véleménye szerint a zene határtalan, a mai digitális világunkban pedig könnyebb ehhez hozzáférni, ezért érdemes minél szélesebb perspektívában megismerni a felhozatalt. Megtudtuk, a táborból egy rádióműsor keretében élő adásban is jelentkeztek, zenéltek. Többek között a kezdeményezésre ellátogató
Murka István
budapesti jazz-zenész és a szegedi származású
Savanya István
is, aki jelenleg Kanadában él és alkot, a napokban pedig Pro Arte díjat vehetett át fővárosban, korábban beírta magát a szegedi country zene történetébe. Pleskonics András kiemelte, a prominens zenészek jelenléte is pozitív visszajelzés számára a kezdeményezés létjogosultságát illetően. A háromnapos program részét képezte még zenehallgatás, zeneelemzés, beszélgetések, valamint kreatív zenélés és az ahhoz kapcsolódó összművészeti műhelymunka is.