Közélet

Újráélesztettek egy vízbe esett kisfiút Szolnokon

Újráélesztettek egy vízbe esett kisfiút Szolnokon

2017. július 8., szombat
Újráélesztettek egy vízbe esett kisfiút Szolnokon

Újraélesztettek a mentők egy egyéves kisfiút, akit egy kerti tóban, víz alá merülve találtak meg a szülei szombat délután Szolnokon - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-vel.

Győrfi Pál

közleményében azt írta: a szülők azonnal kihúzták a gyereket a vízből és a mentésirányító telefonos segítségével megkezdték az újraélesztését, amit a kiérkező mentők folytattak. Az újraélesztés sikeres volt és a kisfiút spontán vérkeringéssel, légzéssel, stabil, javuló állapotban szállították kórházba. A kommunikációs vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy kisgyermeket néhány percre sem szabad felügyelet nélkül hagyni, hiszen akár egy kerti medencében, sekély vízben is eleshet, elmerülhet, vízbe fulladhat. Hozzátette: a szülők ne bízzák a kisgyereket egy másik gyerek felügyeletére se, hiszen vészhelyzetben nem fog tudni segíteni rajta. Vízparton vagy medence közelében mindig szükség van felnőtt jelenlétére is - közölte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.