Egyetem

Oktatási Hivatal: idén már kevesebb iratot kellett benyújtani a felsőoktatási jelentkezéshez

Oktatási Hivatal: idén már kevesebb iratot kellett benyújtani a felsőoktatási jelentkezéshez

2017. július 26., szerda
Oktatási Hivatal: idén már kevesebb iratot kellett benyújtani a felsőoktatási jelentkezéshez

Az idei felsőoktatási felvételi eljárásban megkezdődött egy irányváltás, amelynek célja, hogy a jelentkezőknek minél kevesebb olyan dokumentumot kelljen benyújtaniuk, amely államigazgatási adatbázisban rendelkezésre áll - mondta Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Az elnökhelyettes - akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy este hirdetik ki a felvételi ponthatárokat - elmondta: idén már két ilyen iratot, az érettségi eredményről és a nyelvvizsgáról szólót nem kellett beküldeniük a jelentkezőknek. A hivatal távlati célja az, hogy a jelentkezőnek elegendő legyen beírnia oktatási azonosítóját ahhoz, hogy megtudja pontszámát, és hogy a korábbi évek ponthatárai alapján hová érdemes jelentkeznie. Ehhez azonban a közhiteles adatbázisokat még fejleszteni, pontosítani kell és össze kell kapcsolni, továbbá a fiataloknak ügyfélkapussá kell válniuk - tette hozzá. Stéger Csilla arról is beszélt, hogy a jelentkezések alapján idén a gazdaságtudományi, a műszaki és a pedagógus képzési terület a legnépszerűbb. Elmondása szerint a gazdaságtudományi terület stabilan, nagyon régóta listavezető, a műszaki és az informatikai terület pedig az elmúlt öt évben egyértelműen "jön föl". Az utóbbi azért nem tud versengeni a műszaki területtel a jelentkezők számát illetően, mert annál országosan csak három képzés van, míg a műszakinál harminc - jegyezte meg, hozzátéve: az a három képzés viszont mind ott van a top tíz szak között, ami nagyon jó. Mind a műszaki, mind az informatikai területen kiválóak az elhelyezkedési lehetőségek, az informatikain olyannyira, hogy sokan be sem fejezik a képzést, inkább dolgozni kezdenek - fűzte hozzá. A pedagógusképzés népszerűsége is viszonylag új fejlemény, öt éve nem volt benne az első háromban - folytatta. Mostani népszerűsége részben az életpályamodellnek köszönhető, részben a hallgatókat tanulmányaik alatt támogató Klebelsberg-ösztöndíjnak, továbbá a diplomázás utáni azonnali elhelyezkedési lehetőségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.